Újabb csapás készülhet Irán ellen, Trump váratlanul módosította programját
A Tasnim és a Fars iráni hírügynökségek szerint Irán azzal vádolja Washingtont, hogy tudatosan akadályozza a diplomáciai egyeztetéseket. Kiderült, hogy Donald Trump kihagyja fia esküvőjét. Bár hivatalosan nem indokolta meg váratlan programváltozását, a CBS és az Axios szerint az Egyesült Államok már egy újabb Irán elleni katonai csapás előkészítésén dolgozik.
Közben Pakisztán közvetíteni próbál Teheránban, Izrael pedig újabb légicsapásokat hajtott végre Libanonban.
Teherán a hét elején nyújtotta be legújabb ajánlatát az Egyesült Államoknak, a javaslat azonban nagyrészt azokat a feltételeket ismétli meg, amelyeket Trump korábban már elutasított. Az amerikai elnök váratlan programváltozása újabb találgatásokat indított el a sajtóban. Trump ugyanis bejelentette, hogy mégsem utazik el legidősebb fia, Donald Trump Jr. bahamai esküvőjére.
Az elnök emellett a hétvégére tervezett bedminsteri útját is lemondta, és Washingtonban marad. A Fehér Ház azzal indokolta a döntést, hogy az elnöknek államügyek miatt kell a fővárosban maradnia.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!