Csökkenő aggodalom. A válságra adott első reakciókhoz képest az orosz lakosság érezhetően nyugodtabban néz az elkövetkező hónapok elé. A VCIOM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a válság így vagy úgy, de a társadalom 82 százalékát izgatja. Ezen belül azonban a korábbiakhoz képest a helyzet miatt rendkívüli módon aggódók aránya az év eleji 52 százalékról 43-ra csökkent. Nyugtalankodik még valamelyest 39 százalék, míg minden tizedik oroszt egyáltalán nem érdekel a válság. Jelentős mértékben foglalkoztatja a lakosságot a munkanélküliség témája, hiszen valamivel kevesebben, de még most is 62 százalék figyeli feszülten e téren a fejleményeket. A megkérdezettek 25 százaléka véli úgy, hogy manapság gyakorlatilag nem lehet elhelyezkedni, minden ötödik orosz szerint lehet, csak komoly erőfeszítéssel, míg ide főképp a katonák és a távol-keletiek tartoznak. A lakosság 43 százaléka helyzetében nem vár lényeges változást a következő egy év során, javulásra számít 27, míg romló viszonyokra 24 százalék. A lakosság kétharmada látja úgy, hogy nehezebbé vált az élet, de még tolerálható a helyzet, míg 14 százalék szerint tarthatatlan a helyzete. Meglepő, de 18 százalék semmilyen nehézséget nem észlel, s jól él. Általában véve 41 százalék tartja rossznak a helyzetet, míg 39 százalék a körülményekhez képest normálisnak. (S. G.)
A jólét növekedéséhez, a folyamatos győzelmekhez – gondoljunk csak a 2014-es téli olimpia rendezésének elnyerésére, Gyima Bilan győzelmére az eurovíziós dalfesztiválon vagy Arsavinék sikereire, sőt akár a kaukázusi háborúra – az utóbbi években ugyancsak hozzászokott orosz lakosság nehezen emésztette meg, hogy a világválság számára is a gazdasági fellendülés végét jelentette – írja le a jelenlegi helyzetet a szociológus, hozzátéve, hogy a szembesülés az elmúlt év végén megtörtént. Ehhez jött még, hogy az év első hónapjainak gazdasági és szociális mutatói még roszszabbul alakultak.
Egyedül a kormány iránti bizalom maradt a régi. S ezt nem értik sokan a világban. Az orosz ember nem bízik az államban, amely reformjaival a kilencvenes évek elején a nyugati fogyasztói paradicsom helyett a munkanélküliséget, a megalázó szegénységet, a kiszolgáltatottságot hozta el a számára, nem bízik a rendőrségben, a parlamentben vagy a kormányzókban, bízik ugyanakkor Vlagyimir Putyinban, s valamivel kevésbé Dmitrij Medvegyevben – fogalmaz Fjodorov, megjegyezve, hogy e két ember stílusa ugyan eltérő, de az oroszok nagy többsége szemében jó csapatot alkotnak. Az orosz stabilitást a kutató szerint a társadalom számára jelenleg e két ember és az ő együttműködésük szimbolizálja. „Az emberek még emlékeznek a legfelső vezetésen belüli ellentétek olyan példáira, mint Gorbacsov és Jelcin a Szovjetunió széthullásához vezető szembenállása, majd Jelcinnek és Haszbulatovnak a parlament lövetésével végződött vitája, így az egységben érdekeltek” – világítja meg a nyugati elemzők számára abszurd csapatszellem társadalmi hátterét a szakértő. Azt is látja már mindenki – teszi hozzá –, hogy a gazdasági életben már megjelentek a káosz jelei, így az emberek még kevésbé kívánják, hogy mindez egyidejűleg politikai instabilitással is járjon. Ezzel magyarázza a szociológus, hogy a Nyugat számára meglepően az oroszok most nem vonulnak az utcákra, nem tüntetnek és sztrájkolnak. Mint megjegyzi, az elégedetlenséget természetesen kihasználhatná az ilyen helyzetekben magát otthon érző ellenzék, de a parlamenten belülinek nincs hiteles receptje a válság megoldására, Kaszparovék néhány száz, utcára vonuló követőjét pedig a nép egyszerűen bohócnak tekinti. Vezetőit vagy egyszerűen nem ismerik, vagy lejáratódtak, mint a kilencvenes évek demokráciájához szorosan kötődő, a korrupció és a nem professzionális országirányítás, egyszóval a jelcini évek szimbólumává vált Borisz Nyemcov. Miközben a gazdaságban egy sor aggasztó jelet látunk, a politikai helyzet stabil – értékeli a válság hozta új helyzetet a VCIOM igazgatója.
Valerij Fjodorov nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy a válság megbillentheti a növekvő jólétért kevesebb demokráciát konszenzusára alapult Putyin-rendszert. Az elemző szerint ilyen megegyezés eleve nem köttetett a társadalom és a hatalom között. Putyin ugyanis nem a jobb élet ígéretével lépett hatalomra. A tét akkor Oroszország egyben tartása, az állam eróziójának megállítása volt. Akkor még nem számolhatott senki a magas olajárakra sem, hiszen azok csak két év múlva szöktek az égbe. Putyin gazdasági liberalizációt, az úgynevezett Gref-programot ígérte, s csak 2005-ben jöttek az olyan szociális intézkedések, mint például a nyugdíjak emelése. Mindez tehát csupán mítosz, mint ahogy az állítólagos hallgatólagos egyezség másik része is. Senki sem mondott ugyanis le a szabadságról, hanem egyszerűen olyan katasztrofális volt a helyzet Jelcin idején, hogy mindenki ennek megoldására koncentrált. No meg az oligarchák teremtette látszólagos médiaszabadságot sem tekintették valódi értéknek. Fjodorov elismeri, az állam összeszedésének folyamata hordoz magában bizonyos veszélyeket, mint ahogy azt is leszögezi, a Putyin-rendszer prioritásai között nem a nyugati típusú politikai berendezkedés, hanem az erős gazdaság, a modernizáció és a stabilitás szerepel. Mint ahogy azt is a pozitívumok között említi, hogy az oroszok ma öntudatosabban gondolkodnak, nagyobbnak érzik magukat, mint az ezredfordulón.
