Gáspár Győzike egy és oszthatatlan

Kepes András Különös történetek című műsorában a közszolgálati csatornán Gáspár Győzike másik arcát próbálta bemutatni. Nem tudom, milyen másik arcára gondolt, hiszen Győzike egy és oszthatatlan, ő az, akinél gusztustalanabbul senki nem csimpaszkodik a nyilvánosságba. Bár a véleménynyilvánítók különféle érvekkel és indulatokkal csaptak egymásnak, egyvalamire, egy összetett mondatra azonban nem figyeltek fel a műsor elején. Győzike rövid jellemzése során Kepes azt mondta róla, akadnak, akik azért utálják, mert úgy gondolják, Győzike elárulta a cigányságot, mások azért utálják, mert cigány. Ezek szerint nem lehet egyszerűen azért rühellni, mert hiteltelen, mert nyomulós, mert ócska, mert sunyi, mert szórakozik az emberek napi történetigényével, mert hozzájárul az ipari méretű, nem szűnő népbutításhoz. Nem, aki nem cigányként nem szereti, az a Kepes-félék szerint rasszista. Szégyenkezve gondolok vissza azokra az időkre, amikor a Kepes-félék szavaira még valamit adtam.
A Kepes-féléknek fogalmuk nincs, hogy kiket rasszistáznak le, és milyen háttérrel. Csak némi ízelítő: gyerekkoromban utcabeli cigány gyerekekkel játszottam együtt Kecskemét külvárosában, húsvétkor locsolni is eljöttek hozzánk. A háromháznyira lakó cigány cukrászcsalád készítette a születésnapi tortáimat. A gimnáziumban egy zenész cigány család lánya volt a legjobb barátnőm. És sorolhatnám tovább a példákat, hogy különösen miért nem szeretem azt, és velem együtt több millió vidéki nem szereti, ha Kepes-félék mondják meg, ki a rasszista és miért.
Kepes már régen nem közszolgálati jelenség, emlékezzünk például arra a különös történetre, amelyben egy ostoba és jellemtelen német színész a sátán jelét mutogatta nemzeti imánk eléneklése (inkább elordítása) közben. Közszolgálati csatornán, közpénzen szemen lehet köpni az egész magyarságot, és még vigyorogni is hozzá…?
Különösen médiaszemélyiség esetében teljesen mindegy, hogy miért zenésít meg a műsoraiban politikai érdekeket kifejező szlogeneket, ahelyett, hogy a valósággal próbálna megbirkózni, ahogyan Győzikével és családjával szemben például nem sikerült. Bea asszonyt résnyire sem tudta megnyitni, és Győzikéről sem derült ki semmi, ami bármit számított volna, vagy máshol ne láthatott volna bárki jóval részletgazdagabban. Ezért kár volt átfolyatni a kereskedelmi bulvárt a királyi tévére. Pedig nemzetközi tévé- és dokumentumfilm-fesztiválokon láttunk már olyan produkciókat, amelyekben a gondolkodó ember szemszögéből is tudtak valamit mondani egy-egy bulvárjelenségről. Csakhogy azoknak az alkotóknak nem voltak politikai céljai, sem megbízásból, sem meggyőződésből, sem kenyérféltésből.
(Különös történetek – Gáspár Győzi két élete, m1, 21.10)