Új otthont kap a Gettómilliomos című film két gyermekszínésze, miután kunyhóikat a közelmúltban lebontották – derült ki az AFP tudósításából. A kezdeményezés finanszírozására az Oscar-díjas alkotás rendezője, Danny Boyle, valamint annak producere, Christian Colson a Tata Institute of Social Sciencest (TISS) kérte meg. A 9 éves Rubina Ali és a 11 éves Azharuddin Ismail családjának eredeti, Mumbai Gareeb Nagar nevű szegénynegyedében lévő házát azért bontották le, mert a városi vezetőség harcot hirdetett az illegális területfoglalók ellen.
Emlékezetes, Rubina játszotta Latikát, a nagy visszhangot kiváltó film női főszerepét, míg Azharuddin volt a főszereplő idősebb bátyja, Jamal. „Megvettük Azharuddinnak az új otthont, és a lány lakásügyét is intézzük – mondta el S. Parasuraman, a TISS igazgatója a hírügynökségnek. Habár a szervezet vezetője arra nem tért ki, hogy mennyibe kerültek az ingatlanok, megerősítette, mindkettő közel lesz a gyerekek iskolájához. Ezenkívül – mint mondta – a két kiskorúnak nagyobb összeget helyeztek el a bankban, amely fölött a gyerekekről gondoskodó szervek dönthetnek.
Számítások szerint a 18 milliós Mumbaiban élők csaknem fele kijelölt szegénytelepeken és illegális nyomornegyedekben lakik. A Gettómilliomos egy olyan helyi teaárusító fiúról szól, aki megnyer egy televíziós vetélkedőt, kiemelkedik a szegénységből, és megtalálja élete szerelmét. Az alkotás nyolc kategóriában nyerte el az Oscar-díjat. A film az eddig becslések szerint 326 millió dollárt (70 milliárd forint) hozott az alkotóinak, akik ebből 747 500 dollárt (160 millió forint) ajánlottak fel egy, a mumbai nyomornegyedekben élő gyerekeket segítő alapítványnak.
Szentkirályi Alexandra elárulta, mi a Budapesti Digitális Polgári Körök célja
