Ikonból politikus

Erdélyben – de némely orgánumok Magyarországon is – hatalmas sikerként könyvelték el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) úgynevezett Magyar összefogás listája három európai parlamenti (EP) képviselői helyet hozott a romániai magyaroknak. Ha a számok mögé nézünk, már egyáltalán nem látszik annyira nagy sikernek az eredmény, és levonhatunk több, az anyaországra is érvényes tanulságot.
Először nézzük a tényeket, időrendi sorrendben! Két évvel ezelőtt (az Európai Unióhoz legutoljára csatlakozott országokban, így Romániában is 2007 novemberében tartottak EP-választást) Tőkés László független jelöltként indult az RMDSZ ellenében. A kampány során kapott hideget-meleget az egyre inkább balra tolódó tulipános politikusoktól, akik meglehetősen éles hangon kritizálták a református püspök kampányába besegítő Orbán Viktort is, mondván, hogy beavatkozik a romániai magyar belső ügyekbe. Tőkés szavazótábora különösen a tömbmagyar megyékben volt erős, de kapott voksokat egyes színromán Kárpátokon túli megyékben is. Az RMDSZ azt mondta, Tőkés indulása megosztja a magyarokat, és így veszélybe kerül a brüsszeli magyar képviselet. A magyarázat logikusnak tűnt: egyéni jelöltnek bejutni nagyon nehéz, de indulásával elvihet annyi szavazatot az RMDSZ-től, amivel a párt a bűvös ötszázalékos küszöb alá kerül. Tőkés kampánystábja – és Orbán Viktor is – azt hangoztatta, hogy a választás lehetősége mozgósító erejű lehet, így olyanok is elmennek szavazni, akik évek óta kiábrándultak az RMDSZ-ből (tény, hogy választásról választásra egyre kevesebb magyar szavaz a tulipánra: míg az 1990-es parlamenti választásokon az alsóház esetében 991 ezer ember szavazott rájuk, 2008 novemberében szintén ebben a kategóriában már csak 425 ezer voksot kapott a párt – ez még akkor is drámai csökkenés, ha tudjuk, hogy időközben legalább 150 ezer fővel csökkent a magyarok száma Romániában). A két évvel ezelőtti voksoláson tehát – szokatlanul éles hangú kampány után – váratlan eredmény született: mindkét fél simán vette az akadályt. Tőkés László független jelöltként is bejutott, 176533 voksot kapva, és ezzel 3,44 százalékos eredményt elérve; az RMDSZ pedig 282929 szavazattal, 5,52 százalékot kapott, és két embert juttatott be az Európai Parlamentbe.
Az idei választáson már változott a helyzet: Tőkés László és az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megegyezett az RMDSZ-szel, és utóbbi listájára feltette az embereit úgy, hogy Tőkés volt a listavezető, utána következett két RMDSZ-es, majd Tőkés brüsszeli munkatársa, majd megint két tulipános, és így tovább. A Magyar összefogás listájának nevezett névsorról azonban kihagyták a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) prominenseit. Tőkés László az együttműködés megszületése után érdekesen nyilatkozott: „nem változott meg a véleményem az RMDSZ-ről, de ebből nem lehet megélni”.
A döntést sokan úgy élték meg Erdélyben, hogy megürült egy piedesztál, Tőkés 1989 hőséből visszalépett egyszerű politikussá. Más dolog is összeomlott: a nyolc éve építgetett, az RMDSZ lehetséges alternatívájaként porondra lépő erdélyi nemzeti oldal. A húszfős – és alapszabályában deklaráltan választáson indulni nem akaró – EMNT a megállapodással rehabilitálta az RMDSZ-t, és elodázta annak a lehetőségét, hogy a párt belső tisztulással és megújulással erősödjön meg, kivetve magából az egykori szekusokat és újkori milliárdosokat. Azt üzente ezzel a választóknak, hogy az elmúlt évtized hibás, sokszor a nemzetárulást súroló RMDSZ politikáját nem követi semmiféle számonkérés, még erkölcsi sem. Tőkés László, a Securitate egykori áldozata mosolyogva kampányolt a talán még ma is aktív besúgókkal.
Bár a múlt heti voksolás után sokan mantraszerűen emlegetik, hogy „kiemelkedő, előzmények nélküli nagy siker” született, és hogy a nemzeti összefogás növelte a részvételt, ez egyáltalán nem igaz. Ha az eredményt nézzük, ugyanaz történt, mint két évvel ezelőtt: a romániai magyarok három képviselőt küldhetnek Brüsszelbe. A számok még ennél is rosszabb képet mutatnak: „csont nélkül” a lista első két szereplője jutott be, a harmadik mandátumot visszaosztásból kapták. A Magyar összefogás listája, vagyis az RMDSZ most 8,92 százalékot és 431 ezer szavazatot kapott, ez négyszázad százalékkal és közel harmincezer vokssal kevesebb, mint a két évvel ezelőtti két eredmény összege. Az összefogás tehát nem mozgósított, a tűz és a víz koalíciója inkább otthon marasztalta a választópolgárt, mintsem urna elé vitte volna őket (az idén a magyarlakta megyékben három százalékkal volt alacsonyabb a részvétel, mint két éve). Tavaly tavasszal, valós versenyhelyzetben (tegyük hozzá, hogy önkormányzati választásokon, melyeken mindig nagyobb a részvétel) az RMDSZ és az MPP együttesen közel százezerrel több szavazót vitt az urnákhoz, egész pontosan 513949-et.
A kampányra nem lehet panasz, beleadtak apait-anyait. Kolozsváron turnéztak például – a nemzeti összefogást erősítendő – a Fásy mulató állócsillagai, Csocsesz, Bunyós Pityu, Teknő Jenő és mások. Orbán is újra elment Tőkésnek segíteni, de míg két évvel ezelőtt például a sepsiszentgyörgyi főtéren hat-nyolcezer ember volt kíváncsi a két politikus beszédére, most alig ezervalahányan mentek el. Sokan gondolják a helyzetet abszurdnak – miközben az RMDSZ már sokadszorra az autonómiával kampányolt, Nyárádszeredán a párt helyi emberei ötödször (!) akadályozták meg az autonómiáról szóló népszavazás helyi kiírását. Nem csoda, ha a nyárádszeredaiak hatalmas plakáttal mentek el egy marosvásárhelyi RMDSZ-rendezvényre, és ezen a következő szöveg állt: „Szavazzátok meg az autonómiát, ne csak kampányoljatok vele!”
Érdemes azon is elgondolkodni, miért történt mindez. Tőkés László brüsszeli jelenléte fontos, de a kijutás módjában nem lehet nem észrevenni a személyes indokokat. A politikai üzenet is egyértelmű: nyíltan szembement a Magyar Polgári Párt elnökével, Szász Jenővel, és az RMDSZ-szel kötött különalku másnapján már azt nyilatkozta, hogy az MPP megbukott. A volt székelyudvarhelyi polgármestert Erdélyben a balliberális oldal pontosan úgy próbálja meg démonizálni, mint Orbánt Magyarországon, de Tőkés nem tartozik ahhoz az oldalhoz. Az ő esetében valószínűleg az áll a legközelebb az igazsághoz, hogy az erdélyi nemzeti oldal csárdájában nem fér meg két dudás, és a cél érdekében még az RMDSZ-szel is meg lehetett egyezni. Szász Jenőt persze le lehet győzni, de attól még a probléma nem oldódik meg: a székelyek jelentős részének elege van az RMDSZ-ből, és ebből még Tőkés kedvéért sem engednek. A konfliktus egy másik törésvonalat is felszínre hozott: a partiumi és szórványmagyarok, valamint a tömbmagyar régiókban élők közötti lényeges különbséget. Előbbiek inkább hajlamosak a kompromisszumokra, a kevesebbel is beérik, míg a székelyeknek elegük van a kis lépések politikájából, és a rendszerváltás után húsz évvel már látványos eredményeket akarnak. A megállapodás után sokaknak lett keserű a szájíze, mások apátiába süllyedtek – az ébredő nemzeti oldal pedig viszszaesett egy évekkel ezelőtti tetszhalott állapotba.
Az anyaországi választási eredmények tükrében érdekes (és gyomorforgató) lesz végignézni az RMDSZ visszasündörgését a Fidesz mögé. Míg korábban többen nyíltan konfrontálódtak velük (Tamás Sándor háromszéki képviselő például a tavalyi önkormányzati kampányban azzal érvelt a polgári jelölt ellen, hogy ha ő győz, fideszes magyarországi cégek fogják megszerezni és megdrágítani az erdélyi ivóvizet), most már közös autonómiakonferenciát szerveznek, és örömmel paroláznak a fideszes politikusokkal.