Hollywoodi filmbe illő történet: egy multicégnél dolgozó budapesti fiatalember nagyot gondol, és családjával együtt kiköltözik az isten háta mögötti csángó településre a Gyimesekbe. A döntés persze nem előzmény nélküli. Ferkó Zoltán a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület alelnöke, és két éve négyezer kilométert kerékpározott azért, hogy ezzel a különleges zarándoklattal hívja fel a figyelmet a moldvai csángók jogára az anyanyelvükön, vagyis magyarul szóló misére. Az ezeréves keleti határtól alig pár kilométerre fekvő csángó skanzenba való kiköltözést „élőben” lehetett végigkövetni egy nagy sikerű internetes naplóban, és ennek anyaga most már könyvvé is összeállt.
A döntésről különben így ír a könyv fülszövegében a kétgyermekes családapa: „Azzal, hogy a nyáron családommal Budapestről Borospatakára költöztem, nem szavalatokkal és könnyhullatással, nem zászlólengetéssel, nem melldöngetéssel, hanem a saját személyes éltemmel mondtam nemet Trianonra és az egész magyar nemzet, különösen pedig határon túli részének pusztulására. Arra biztatok minden magyar embert, akinek fontos nemzete jövője, ha teheti, kövesse példámat. Lakjuk be, népesítsük be újból a Kárpát-medencét, mert akkor lesz részünk békében, biztonságban, stabilitásban és jólétben.”
Aki úgy gondolja, hogy nehéz volt elszokni a világhálótól, a térerőtől, a könyvben talál választ a kételyére: „Hogy őszinte legyek, nem vágyom vissza Pestre. Nem hiányzik a város felett terjengő barnásszürke szmogréteg, amely a levegőből vagy a külső kerületekből figyelhető meg igazán jól. Nem hiányoznak a zsúfolt buszok, metrók, az állandó dugók, az utcán hullámpapír dobozokon fetrengő hajléktalanok, a lábukon alig álló kéregetők, az összepiszkított járdák, az omló vakolatú házfalak, de mindenekelőtt az unott, kedvetlen, magukba roskadt, mégis halálosan streszszes emberek. Mintha mindenki, aki itt él, csak kényszerből viselné el a civilizáció előbb említett áldásait, s folyton arról ábrándozna, hogy egyszer majd kitör a mókuskerékből, és örökre maga mögött hagyja ezt a gazdátlan, élhetetlen helyet. Adottságainál, potenciáljánál és múltjánál fogva Budapest csodálatos európai nagyváros lehetne. Jelen állapotában azonban nem több egy magára hagyott, elszúrt kelet-európai kis ország fejetlen, szedett-vedett fővárosánál.”
(Ferkó Zoltán: Felnőttkorom legszebb nyara. Borospataka. Mondat Kft., Budapest, 2009. Ára 1990 forint)
Napi sudoku
