Meglepő, jogos vereség

Világklasszis játékost köszönthettünk tegnap Szombathelyen, az Aréna Savariában a magyar–szlovák férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőn, és még csak nem is a mi csapatunkban. Igaz, nem is az ellenfélnél. Saruban, szakadt farmerban és viseltes pólóban maga Iker Romero, a spanyol válogatott és a Barcelona ásza, Nagy László klubtársa és barátja ácsorgott a büfénél, és érdeklődésünkre azt felelte: „A nyarat igyekszem kézilabda nélkül, szórakozással tölteni, ezért vagyok itt, hiszen szeretem Magyarországot.” Akkor viszont keservesen szórakozott. Pedig az első „meccset” megnyertük: a szombathelyi publikum méltósággal, pisszenés nélkül hallgatta végig a szlovák himnuszt, nem mutatkozott semmi jele annak, hogy szükség lehet az eseményre kivezényelt, fél hadseregnyi rendőrre.
Kezdetben a pályán is nagyjából terveinknek megfelelően alakultak a dolgok. A térdsérülését nyögő játékmester, Kukucka nélkül felálló rivális csupán Rosta Miklós kiállítását kihasználva préselte be első góljait, előtte és utána jobbára a másik háló púposodott. Azért már ekkor látszott, hogy Kopcóék nem adják olcsón a bőrüket; egyre többször találtak be átlövésből is, bár a sportágra jellemző dinamizmus mindkét fél akcióiból hiányzott. Még szerencse, hogy a magát rendre csendes transzba hergelő Stochl kapus ezúttal alig fogott valamit – a lerohanások és tiszta ziccerek gyakran kész helyzet elé is állították –, a 25. percben cserét is kért. A szünetben, 15-12-nél azért még messze nem hirdethettünk végeredményt, Mocsai Lajos, az MKB Veszprém mesteredzője is enyhe és jogos kritikát fogalmazott meg: „Kissé lassú és körülményes még a játék, de reméljük, a folytatásra felpörög majd.”
Mindez azonban hiú remény maradt. Az északi szomszéd a 40. percben 20-20-ra egyenlített, ha előbb nem, ekkor felrémlett a januári, horvátországi vb 24-24-es eszéki döntetlenje. A 47. percre kísértetiesen ez az állás alakult ki, mert hol a szélről induló Stranovsky fivérek valamelyike ért el gólt, hol a könnyedén megjátszható beállós, miközben a hazai támadásoknak mintha nemcsak a védőfal állta volna útját, hanem valamiféle mentális blokk is. Az észrevétlenségből lassan előtűnő vendégdrukkerek egyre harsányabban fogadták, hogy 28-25-re elhúznak fiaik, a kapuba visszaküldött Stochl is rátalált saját szintjére. Nagy László magányos harcosként bevágott ugyan pár gólt, de ő is ólmosan mozgott. Amilyen megdöbbentő, olyan megérdemelt volt a 30-29-es szlovák győzelem, amelyet Hajdu János szövetségi kapitány így kommentált: „Az ellenfél rászolgált a sikerre, mert gyorsabban és jobban kézilabdázott, mi pedig fáradtak és fásultak voltunk.”
Ha ezért nem akarunk túl nagy árat fizetni, azaz kiesni, sürgősen fel kell cserélni a szerepeket. Hiszen vasárnap Zadarban a vb-ezüstérmes Horvátország vár együttesünkre.