Olaszliszka középkori temploma

Híres hely a zempléni Olaszliszka. Valamikor népes izraelita közösségének vezetőjét, Friedman Herschelt (1808–1874) a mózesi vallás puritán, haszid ágabeli atyjának tekintik világszerte, a csodarabbi sírjához – a régi zsidó temetőbe – messzi földről érkeznek zarándokok leróni kegyeletüket. A település 1601-ben másodszorra is városi kiváltságokat, még pallosjogot is kapott II. Rudolf császártól, privilégiumait II. Ferdinánd király és Rákóczi György fejedelem is megerősítette. A XIX. században a hegyaljai borfelvásárlás és -kereskedés egyik központjává fejlődött Olaszliszka. Hatalmas, támpilléres régi kőhídjáról és a középkori pálos klastromból az 1700-as években átalakított gazdasági épületről olvashattunk már e hasábokon (Magyar Nemzet, 2008. február 2.), a helység különös tornyú, tekintélyes nagyságú templomának bemutatásával azonban adósok maradtunk.
A ma kétezer lakosú Bodrog-parti község neve – Lizkaolozy alakban – egy 1248. évi levélben szerepel első ízben mint királyi birtok. A környék itáliai eredetű szőlőtermesztő telepeseit már egy 1201-ben kelt birtokösszeírás említi. IV. Béla király a szepesi prépostságnak és káptalannak adta a falut, amelynek lakói 1272-ben szabadalmat nyertek V. Istvántól. Az adományt IV. (Kun) László király is helybenhagyta 1285-ben. Liszka előjogai tovább erősödtek az Anjou-házi uralkodók és Zsigmond király alatt, majd Hunyadi Mátyás mezővárosi (oppidum) rangra emelte Liszka-Olaszit 1466-ban, évenkénti három országos vásárt, címer és pecsét használatát engedélyezve a helységnek. 1504-ben földesura, Perényi Imre a terebesi pálosoknak ajándékozta a települést, ami arra utal, hogy a XV. század végén – ismeretlen okból eredő – változás történt Olaszliszka státusában. 1530-ban Szapolyai János király a város lakóinak 12 mérföldes körzetben vámmentességet biztosított. Schvendi császári főkapitány 1560-ban a tokaji vár birtokaihoz csatolta a települést, amelyet hét évvel később a török által elpusztított helységként írtak össze. Újabb kori földbirtokosai között a szepesi káptalant, a Máriássy, Nádasdy, Melczer és Jakabfalvy családot találjuk a XVII. század folyamán.
A katolikus templom hatalmas harangtornyát – egy XIX. századi forrásunk szerint – 1632-ben emelték, az első gótikus, sokszögszentélyű épület azonban már az 1300-as évek első felében bizonyosan megvolt. Középkori védőszentje Nagyboldogasszony. A plébánia gyökere visszanyúlik a tatárjárás körüli évtizedekre, az 1332. évi dézsmajegyzékben szerepel. Román kori előzményeket nem tártak fel, a XIV. és XV. századi építkezésekből a hajó déli oldalán befalazva látható, egymást keresztező pálcatagbélletű, csúcsíves kapukeret és a toronyalj hegyes ívben záródó bejárata maradt meg mutatóba. További gótikus részletek – ablakok – felismerhetők a török rombolás után készült torony emeletein, a legszebb látni- és olvasnivalók azonban a torony nyugati homlokzatába befalazott, reneszánsz ízlésű feliratos kőtáblák és címeres faragványok. Az egyiken Miskolci István, Hartai Gábor, Galambos György és Dancsházy György nevei olvashatók az 1634-es évszám fölött, ugyanez a dátum látható az eperjesi Stenczel Dániel építőmester nevével megjelölt címeres táblán. Az ekkoriban történt renováláskor magasították meg a tornyot a konzolos körerkély fölötti szakasszal, amelyben a XVII. században őrség vigyázta a Bodrog menti öreg országúton zajló forgalmat.