Önbevallás

Azt hittem, az ingatlanadó önbevallása úgy megy, hogy a lakás tulajdonosa beírja azt az összeget, amennyiért mellette, alatta vagy felette a házban eladtak egy-egy lakást. Ez a realitás. Emiatt a fejem sem fájt, hiszen ahol én lakom, évek óta nem lehet eladni semmit, vagy ha igen, mélyen áron alul. A szembeni szépen restaurált házban is mozdulatlan függönyök árulkodnak arról, hogy egyre több az üres lakás. A hírhedt környék miatt. A VII. kerület mostohán tartott része ez, ahová nem jutott a Király utca, Dohány utca projektjéből semmi, csak az aszfaltdzsungel, a por, a málladozó bérházak és a penetráns csatornaszag.
Házunk prototípusa a század elején megépített, akkor az alsó középosztálynak szánt körfolyosós ház, kettős udvarral és bejárattal. A valaha míves kapukról nemrégiben lopták el az indás kovácsoltvas rácsokat, azóta újságpapír fedi a lyukat, illetve az egyik kapu kapott egy vasrácsot. Ami nem jelent sokat, csak én hatszori betörésről tudok, volt úgy, hogy lomtalanításkor jelentek meg jóságos családok „segíteni”, mire a nyugdíjas észbe kapott, már nem volt bútora. A kapunk mágneszáras, ami azt jelenti, hogy ezen családok ifjai egyszerűen berúgják. A lépcsőházban méter magasan virít a salétrom. Olyan drágán lehetne közömbösíteni, hogy a közös képviselő csak az üres zsebeit mutogatja, ha szóba kerül. A ház fokozottan tűzveszélyes, az összes vezeték papírba csavart, ami azt jelenti, hogy húszmillióért már ki is cserélnék a lakások drótjait, ha a háznak volna húszmilliója. Lift nincs, régimódi lépcsők vezetnek a harmadikra, pontosan 90, ami azt jelenti, hogy a lakáshirdetésekben, amikor ezt meghallják, leteszik a kagylót. A folyosónk vége csonka, valaha ott folytatódott a ház, ami beledőlt a pincébe, le kellett bontani. A folyosórácsokon nem tanácsos könyökölni, mert életveszélyesen kilengenek. A ház összes pénze arra ment el, hogy a vízben álló pincét szigeteljék, és a kémények ne szakadjanak a lakók nyakába. Az emeletek lépcsőit vassínekkel erősítették meg, ékesen árulkodva a ház statikai állapotáról. A lakások közt van hat négyzetméteres is, és fel kellett újítani a közös vécéket, mert több komfort nélküli hajlékból is odajárnak a lakók.
A mi lakásunk egyik része az udvart uraló tűzfalra néz, azt mondják, a neorealista filmeket nem Nápolyban, hanem itt kellene forgatni. A vakolat méretes darabokban szakad le a hatalmas felületről, arra meg remény sincs, hogy legalább a külső homlokzatot kimeszeljék emberibb kinézetűre. A különböző csövek, a kábeltévék madzagjai a slendrián munka nyomán összevissza tekeregnek, átláthatatlan káoszt teremtve a vezetékek között. A ház jellemzője a rács. Rács a földszinti ablakokon, a bejárati ajtókon, rács a folyosók végén, rács a konyha- és a szobaablakokon, az összes üzlet ajtaján, ablakán. Csúnya, ronda? Csúnya, ronda. Az egész ház elátkozott börtönhöz hasonlít, ahol az elítéltek zokszó nélkül ülnek a celláikban. A csatornák az utca felől lyukasak, a víz ömlik a járókelők nyakába, áztatva az amúgy is nedves falakat. Nincs rájuk pénz. Semmire nincs pénz. A tulajdonosok többsége nyugdíjas.
Ebben a házban Oszkó Péter szerint a lakások négyzetméterének ára 300 ezer forint. Amit nincs az a hülye az országban, aki kifizetne. A mellettünk lévő háromszobás lakást húszmillióért nem tudják évek óta eladni. De ha Oszkó Péter ezt a 300 ezer forintot komolyan gondolja, azonnal eladom neki a lakásomat. Várom az ajánlatát!