Piac, gazdaság

A piac fogalmán tágabb, gazdasági értelemben minden olyan helyet értünk, ahol egy vagy több jószág és (vagy) a pénz cseréje zajlik. A csere lebonyolításához eladókra és vevőkre, pontosabban a javak kínálatára és keresletére van szükség. A piactér, az agóra évezredek óta a kommunikáció terepe is, az emberiség kultúrájának szerves része. Ezzel Káptalantóti határában is megvolnánk, van egy piacunk. Káptalantóti a Káli-medencében található, egy bájos kis falu a tanúhegyek ölelésében. Ezen a piacon szoktunk mi vasárnap délelőttönként emberhez méltó módon összejönni, eszmét cserélni, vásárolgatni, eladogatni, elcserélgetni. Azért éppen vasárnap, mert etimológiailag is úgy alakult, hogy vasárnap vásárnap. Nézzük, mi kapható ezen a piacon, a teljesség igénye nélkül. Van például kenyér és sütemény. Úgy készül, hogy az asszony meg az ember hajnali háromkor felkelnek, dagasztanak, kelesztenek, sütnek a kemencében. Az áruban kemény munka, nagyszerű teljesítmény fekszik, kiballagnak hát a piacra és értékesítik. A kenyér még négy nap múlva is fogyasztható és természetesen nem hullik azonnal atomjaira, ha késsel fenyegetik. Aztán kapható még friss kecskesajt, -tej, -túró. Ezek meg úgy készülnek, hogy a gazda hajnalban ganézik, etet, fej, megalkotja a terméket, szünnap nincs, mert felhúzza magát a kecske. Az egész folyamatot ellenőrzése alatt tartja, nincs közvetítő, hosszú utaztatás, agyonkezelés. Megtalálja a számítását, a vevő boldog, közben beszélgetnek. Aztán vannak még italok is, meglepő módon gyümölcsből. Ezek pedig úgy készülnek, hogy a tulajdonos ültet, földet művel, az eget kémleli, buzgón imádkozik, majd szüretel, feldolgoz, hajnaltól napestig, majd egy elegáns mozdulattal kihagyja a semmirekellő közvetítőt és kisétál a piacra. Közben a költő könyveket árul azokból az időkből, amikor még volt pénze megvenni őket, jó zene szól, beugrik egy kis medvehagyma pesto és kincsek kerülnek elő a padlásokról. Ez egyébként a világ élhető vidékein mindenhol így megy, Toscanától Provence-ig, az ellene irányuló bármilyen kísérlet valószínűleg azonnal fegyveres felkelésbe torkollana. Káptalantótiban azért lehetséges, mert egy Harmathy Ildikó nevű civil a saját birtokán megszervezte, gardírozza, gyönyörűséges körülmények között. Tehát magánterületen. Egy tavaszi délelőttön aztán megjelent a hatóság, ahány csak van. A piac megrohamozása (tehát összehangolt támadás szabad, nagykorú döntésképes emberek közössége ellen) döbbenetet, dühöt és dacot váltott ki. Félelmet nem. Azon már túl vagyunk. És azon is, hogy hatóságokat anyázzunk, mert a hatóság parancsot teljesít, emberekből áll, akik nagyrészt maguk is utálják az egészet. Egyszerűen követeljük, hogy a Magyar Köztársaság, a hatóságok munkaadója és főnöke tegye lehetővé, hogy szabad, munkás, emberhez méltó életet éljünk. Mert tényleg elég volt.