Trianon meghaladása

A trianoni békediktátummal 1920. június 4-én megszűnt a történelmi Magyarország. Gazdaságilag, valamint politikai és társadalmi hatásait tekintve az is óriási trauma volt a magyarságnak, hogy az ország területe egyharmadára csökkent, s mivel az új államhatárokat nem etnikai alapon, hanem a politikai és gazdasági érdekek mentén húzták meg, több millió magyar rekedt az új határokon kívül. A határon túlivá lett magyarságnak nemcsak a kisebbségi lét kiélezett politikai helyzetben pszichésen különösen megterhelő állapotával kellett szembenéznie, de az újonnan létrejött Csehszlovákia és Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, s a jelentős területgyarapodást elkönyvelő királyi Románia politikai elitje és állami propagandája magyarellenes tendenciájával is számolnia kellett.
A trianoni trauma legnagyobb – és mind a mai napig érezhető – hatása a szó klasszikus és helyes értelmében vett nacionalizmus és nemzettudat megkopása. Az első világháborúból vesztesen, az azt követő forradalmakból és békerendszerből pedig kvázi anarchiával, végül súlyos területveszteséggel kikerülő Magyarország polgárainak súlyos frusztrációja volt a történelmi állam és a nemzet széthullása. A nemzeti frusztrációt tovább erősítette a szovjet típusú Rákosi-rendszer, majd a kádári diktatúra proletárinternacionalizmusa, ami nem elég, hogy nem képviselte a határon túli magyarok érdekeit, de egy időben magyar voltukat is tagadta. A rendszerváltozás idején Antall József lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát (mára ez a politikai és a demográfiai folyamatokat látván egyre inkább illúziónak tetszik). Az utóbbi hét év politikai diskurzusában is helyet kapott a határon túli magyarok kérdése. A szocialista és (egyáltalán nem utolsósorban) szabad demokrata koalíciós kormányok és azok politikusai a határon túli magyarok magyar állampolgársága kérdésének előkerülésekor – Kovács Lászlótól (ha még emlékszik rá valaki) Gyurcsány Ferencig – riogattak huszonhárommillió román munkavállalóval és a magyar nyugdíjrendszert működésképtelenné tevő román nyugdíjasokról. Azt már csak érdekességként jegyezhetjük meg, hogy ez utóbbi veszély eljöttét aztán végül éppen az MSZP-kormány idézte elő.
A hét végi európai parlamenti választásokon a magyarországi magyarok mellett a szlovákiai és a romániai magyarok is voksolnak. Mindkét szomszédos európai uniós tagállamban nagyszámú magyar kisebbség él, s mindkét országban önálló listát állítottak a magyar érdekképviseletet ellátó pártok. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja a 2004-es uniós parlamenti választásokon elért több mint tizenhárom százalékos eredményével két mandátumot szerzett (képviselői Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád). Az első romániai EP-választásokon 2007 novemberében az RMDSZ két képviselője (Sógor Csaba és Winkler Gyula) mellett a független Tőkés László (valamint a Nemzeti Liberális Párt színeiben Csibi Magor) is brüsszeli mandátumhoz jutott.
Az európai törvényhozásnak így jelenleg a huszonnégy magyarországi képviselő mellett további hat magyar nemzetiségű politikus a tagja. A hét végi választásokon Románia harminchárom, Szlovákia tizenhárom, Magyarország huszonkét európai parlamenti képviselőt választ. A szomszédos uniós tagállamokból bekerülő magyar képviselők révén a magyarság európai uniós jelenléte és politikai érdekképviselete nemcsak a szűken vett magyar állam, de a tágan értelmezett (határokon átnyúló) magyar nemzet érdekképviselete is. S így a lassan 90 éve kialakult trianoni határtól függetlenül.
Miklós Péter,
Szeged