Ünneplés, majd munkás nyár

Tegnap hajnalig ünnepelték Pakson a helyi férfi kosárlabdacsapatot, amely 2002, 2005 és 2006 után idén negyedszer nyert bajnoki aranyérmet. Az idény közben a kispadra érkezett Dzunics Braniszláv viszont csak először játékos és edzői pályafutása során.

A Pécsett tapasztalt hangulat alapján jól gondolom, hogy nem volt szerény a paksi folytatás sem? – kérdeztem a szakembertől.
– Hatalmas ünneplés zajlott rengeteg szurkolóval, tűzijátékkal, jót buliztunk. Én a többségnél kicsit korábban fejeztem be, úgy fél háromkor, mert egyből indultunk haza Kaposvárra.
– Akkor nyilván nem ön vezetett.
– De én, nem szoktam sokat inni.
– Tényleg ez számít az első bajnoki címének játékos- és edzői pályafutása során?
– Formálisan nem, hiszen a Kaposvár második, 2004-es győzelme idején benne voltam a keretben, de a sérülésem miatt nem vállaltam részt a sikerben, tehát igazából tényleg ez az első aranyam.
– Mondhatjuk azt, hogy a télen éppen ennek a reményében igazolt át a kaposvári kispadról a paksira?
– Azért amikor ide jöttem, nem állt olyan jól a csapat, sok volt a sérült, elment egy külföldi irányító, akkor jött English, elment egy Johnson, jött egy másik Johnson, nagy mozgás zajlott. Aztán a játékosok vevők lettek a munkára, hamar jó viszonyt alakítottam ki velük, a korábban nem túl jó kommunikációs kapcsolat rendbe jött.
– Be is futottak az alapszakasz második helyére, a rájátszás pedig már kívülről nézve könnyen ment, a Szolnok, a Falco és a Pécs közül csak előbbi tudott egyetlen meccset nyerni az Atom ellen. Minek köszönhető ez a fölény?
– Annak, hogy idővel egyre jobban összeállt a csapat, sikerült optimálisan időzíteni a formánkat, fokozatosan feljavultunk. Amikor befejeztük az alapszakaszt, akkor éreztem először, hogy ebből nem csak a hivatalos cél, a négy közé jutás jöhet össze.
– A döntő 3-0-s söprését hogyan értékeli?
– A második, hazai mérkőzés kulcsfontosságúnak számított, hiszen egyetlen labdán, tehát a szerencsén múlott, s mi jöttünk ki jól belőle. Az első és a harmadik mecscset végig a kezünkben tartottuk.
– A fináléban részt vevő csapatok kispadján délszláv származású trénerek ültek, ön és Sztojan Ivkovics. Mi ennek az üzenete?
– Szeretném ezt a témát demisztifikálni. Nekem például megvan a magyar állampolgárságom, magyar edző vagyok, nem szerb, régóta itt élek, itt dolgozom, s tudom, hogy Sztojan is hasonlóan gondolkodik. Nem hiszem, hogy nagy jelentősége van annak, honnan jöttünk.
– A magyar játékosok számának fokozatos növeléséről mi a véleménye?
– Lehetőséget ad az előrelépésre, de önmagában nem old meg semmit. Komolyabb gondok vannak az utánpótlással, ehhez kellenének programok, elképzelések.
– A magyar klubok mostanában nem erőltetik a nemzetközi szereplést. A Paks vállalja majd?
– Én szeretném, ha elindulnánk az európai harmadik számú sorozatban, a Challenge-kupában, de még nem egyeztettünk a klubvezetéssel. Arra törekszünk, hogy a csapat nagyjából együtt maradjon, a magyarok közül Mészáros Zalán folytatná, Gulyás másik térdét most fogják műteni, Körtélyesi Gergelyt leigazoltuk Sopronból. Én a rájátszás előtt hosszabbítottam meg egy évvel a szerződésem.
– Meddig tart a jól megérdemelt pihenés?
– Nem sok idő marad rá, pár napig még ünneplünk, aztán elkezdünk dolgozni a jövő csapatán, ezenkívül Mészáros Lajosnak is segítek a válogatottnál. Nagyon nehéz feladat kivívni az A divízióban maradást, de nem lehetetlen. Szóval munkás nyár lesz, de örülök neki!