Egy európai uniós alapelv: elszámoltatás

Magyarországon már jóval a 2004-es uniós csatlakozás előtt közismertté váltak európai uniós alapelvek, amelyek közül a legismertebb a decentralizáció, a polgárközeliség, a szubszidiaritás és a transzparencia. A transzparencia (átlátszóság, átláthatóság, áttekinthetőség) nálunk a közbeszerzésekkel, a Medgyessy-féle üvegzsebprogrammal és a Transparency International nevű – korrupcióellenes és Vahl Tamás nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri jelöltségét megtorpedózó – szervezet révén ismert igazából.
A polgárközeliség és az átláthatóság alapelvvé válása mögött legitimációs megfontolások álltak: az Európai Unió működése demokratikus deficittel és – ezáltal – legitimációs deficittel terhes, mert a demokrácia végső működési alapját képező állampolgároktól nem várható el az unió iránti érdeklődés, a lojalitás és a részvétel, ha nem láthatják át az unió és intézményeinek működési folyamatait, ha a döntések tőlük távol és nem az érdekükben születnek, és ha politikai részvételük minimális.
A magyar politikai viták sajátossága, hogy a polgárközeliség és az átláthatóság elvét nem egészíti ki szorosan az „accountability” alapelve, amely az átláthatósággal együtt járul hozzá az EU legitimitásához. Magyarországon az accountability a legáltalánosabb jelentése, a felelősségre vonhatóság szerint ismert, csakhogy nálunk a politikai felelősség komolyabb következményt maga után nem vonó felelősségre vonásra utal: a miniszterelnök és kormánya politikai felelősséggel tartozik a parlamentnek, amely őket (kérdések, interpellációk és felszólalások formájában) felelősségre vonhatja. Az ilyen parlamentáris politikai felelősség legsúlyosabb következménye a leszavazás és a hivatalvesztéssel járó bizalommegvonás. Magyarán a politikai bukás, ami Magyarországon, e „következmények nélküli” országban igazán nem számít sorscsapásnak, mert a magyarországi „felelősségre vonás” inkább olyan utolsó utáni figyelmeztetésnek számít, amely nem akadályozza meg azt, hogy a „felelősök” menet közben ne tévedjenek tévútra. A politikai felelősségnek és politikai felelősségre vonásnak nincs visszatartó ereje Magyarországon. Mert miért is lenne érvágás valakinek, ha viselt dolgai miatt utóbb a választók nem választják meg újból? De a probléma ráadásul ennél súlyosabb, hiszen egy politikai vagy választási bukás sem feltétlenül reális fenyegetés egy polgármester, egy országgyűlési képviselő vagy egy miniszterelnök számára, ha – mint az Gyurcsány Ferenc „legszenvedélyesebb igazságbeszéde” óta nyilvánvaló – az intézményrendszer nagy része, benne a lojális tömegmédiával, eleve arra van beprogramozva, hogy ne legyenek politikai következmények. Az accountability valójában a felelősségre vonhatóság szűkebb válfaját jelenti: az elszámoltathatóságot vagy számonkérhetőséget. Az elszámoltathatóság elve alapján egy politikai hivatal vagy hivatalnok elszámolásra vagy számadásra köteles. A hivatal vagy hivatalnok számot ad valamiről vagy elszámol valamivel. Fontos összefüggés, hogy az elszámolásra vagy számadásra kötelezettség feltételezi mások kifejezett jogát az elszámoltatásra, valamint az elszámoltatás (számadás) jól körülhatárolt szempontjait, ami az elszámoltatást megkülönbözteti az önkényes és határtalan felelősségre vonástól.
Magyarország 1991 óta volt társult tagja az Európai Uniónak, és 1998 óta folytatott csatlakozási tárgyalásokat, ezért a magyar politikai elit idejekorán ráérzett az elszámoltathatóság demokratikus alapelvére, de azt hajlamos összekeverni vagy vegyíteni a politikai leszámolással. A Fidesz 1998-ban felvetette egy olyan fehér könyv megalkotását, amelyben számot vetettek volna a Horn-kormány alatti visszásságokkal és konkrét felelősségekkel. Az MSZP ezt a fajta, kormányváltáshoz kapcsolt elszámoltatást Keller László közpénzügyi államtitkárságával valósította meg, amit viszont leplezetlenül tettek a politikai leszámolás eszközévé. Keller a kancellária pénzügyeinek állandó számonkérésével vált ismert politikussá, mert az ő nevéhez fűződött a legtöbb kérdés és feljelentés az előző ciklusban. Medgyessy Péter azt a feladatot adta formálisan Keller Lászlónak, hogy hangolja össze a közpénzek felhasználásával kapcsolatos ellenőrzési rendszereket, és dolgozzon ki javaslatokat az EU-csatlakozással kapcsolatos követelményekkel összefüggő ellenőrzési rendszerek továbbfejlesztésére, ami szemmel láthatóan harmonizált is az elszámoltathatóság (accountability) uniós elvével. Csakhogy Keller ténykedéséről ma sem jut senkinek az elszámoltathatóság uniós elve az eszébe, sokkal inkább politikailag tendenciózus perlési politizálása és sorozatos jogi veresége. Különösen azért, mert formális feladataival ellentétben az államtitkár nem törte magát elszámoltatásra saját kormányzata közpénzügyeiben. Igazuk is van azoknak, akik Keller László közpénzügyi perlekedéseiben a politikai ellenfeleknek az elszámoltathatóság uniós elvétől maximálisan idegen politikai kriminalizálását látják. Keller közpénzügyi államtitkársága egy uniós elvvel igazolható intézményes forma volt – elvektől idegen tartalommal.
Az elszámoltatásokban kulcsszerepük van az illetékes szerveknek. Berkecz Máriát két esetben is bűncselekmény hiányában mentették fel a hűtlen kezelés vádja alól, de a vele való bánásmód (durva meghurcolása a nyomozati szakaszban) azóta is táplálja a gyanút, hogy a rendőrséget politikai megfélemlítésre használták fel. Az elszámoltatás intézményeinek függetlensége vagy manipulálása meghatározza az elszámoltathatóság demokratikus alapelvének érvényesülését. A rendőrség tragikusan passzív magatartása a tévészékház 2006-os ostromakor, a későbbi rendőrterror, országgyűlési képviselő összeverése, a szemkilövések és az elsőfokú statáriális ítéletek a jogállamiság alapjait rengették meg. A jogállamiság kormányzati lábbal tiprása felelősségre vonást és elszámoltatást követel, aminek nyilvánvaló politikai előfeltétele a kormányváltás. A tisztán jogi elszámoltatás előszelei a Zuschlag-ügyben tetőző panamák és korrupciók ellen már megindult jogi eljárások.
Az ellenzék ne hozza előzetesen zavarba az elszámoltatás illetékes szerveit, ugyanakkor morális joga és politikai kötelessége felvetni olyan ügyeket, amelyekről úgy gondolja, hogy elszámoltatásra szorulnak. Az elszámoltatás uniós elve szerint ugyanis a közhivatalok birtokosai elszámolással tartoznak a köznek döntéseikért és tetteikért, kötelesek magukat alávetni tüzetes vizsgálatoknak, és viselniük kell ténykedésük következményeit. Ahogy az EU bizottsága már 1999-ben megállapította: a felelősség nem valami homályos fogalom, aminek nincs valóságos alapja, ezért kell az éppen hivatalban lévőknek érezniük a meghozott intézkedéseik miatti elszámoltathatóságukat, és elismerniük felelősségüket. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok demokratikus legitimitása azért is rendült meg, mert az aktuális offshore-ügyekkel bezárólag erősen csorbát szenvednek a felelősségtudat, az elszámoltatás és felelősségvállalás demokratikus elvei.

A szerző politológus, egyetemi oktató