Megbízható idegen

Egymás után két gyorshírt is olvashattunk. Az egyik arról szólt, a szülők azt akarják, az iskola egész nyáron üzemeljen, a pedagógust vezényeljék ki, hogy vigyázzon azokra a gyerekekre, akiknek a szülei nem tudnak anynyi szabadságot összeszedni, hogy folyamatosan együtt lehessen a család. A másik hír, hogy pedofil férfit tartóztattak le, akire legalább húsz esetben rábizonyítható a fajtalankodás. A férfi hajléktalanként az interneten hirdette magát mint bébicsősz. „Manócskák” mellé kevés pénzért vagy ingyen ajánlgatta magát. Vadászterülete az újszülött- és a korai csecsemőkor, amikor a gyerek még nem tud beszélni, de akadt neki három-, illetve ötéves áldozata is. Amíg fel nem jelentette egy család. A gyerekvigyázás alapvetően mélyen bizalmi viszony. Vannak, akik elvből semmi pénzért nem bíznák a gyereküket idegenre. A körülmények azonban sok mindenre ráveszik a szülőt. Tanácstalanul állunk a megtörtént drámák előtt, hiszen ebben az esetben minden mozzanat áttetsző, mint az ablaküveg, és a pedofil véglény ellen szól. Ki bízza az újszülöttjét egy interneten hirdető hajléktalanra? Mit hihettek azok a szülők? Mekkora ostoba bizalom kell a mai világban, amikor egyfelől zárak, rácsok és riasztók védik a magánéletet, másfelől egy vadidegen férfit mindenfajta referencia nélkül beengedünk az otthonunkba, és rábízzuk az újszülöttünket. A szemünk fényét. Mit mutathatott ez a férfi? Szakértelmet? Szülői tapasztalatot? Vagy tényleg léteznek emberek, akik azt hiszik, ez is csak egy szimpla adásvétel, én fizetek, ő felvigyáz. Közben egy életre elintézi a gondjaira bízott gyerek szexuális irányultságát. Hála istennek, nem nagyon jelennek meg az elkötelezett liberálisoktól megszokott pedofíliát mentegető cikkek. Túl brutális, túl tömény és közeli a tény, hogy valaki újszülöttekkel vagy kis csecsemőkkel fajtalankodik. Bár az egyik lapban leíródott, hogy ha a katolikus pap lehet pedofil, akkor a bébiszitter is lehet az. Remélem, az állításért a tisztítótűzben néhány odapörkölés kijár majd.
A másik hír, amelyben a szülők egész nyárra az iskolába száműznék csemetéiket, szintén több sebből vérzik. Először is a gyerekek és a pedagógusok tíz hónapot töltenek az iskolapadban, osztálytermekben és a folyosókon. A tanárok felőrlődnek, elkopnak, a gyerekek nyárra megunják az órákat meg az iskolát is. A legnagyobb büntetés volna, ha visszakényszerítenék őket erre a két hónapra is. A szülő aggálya érthető: kevés a szabadság, drága a maszek tábor, nincs gyerekvigyázó. Ugyanakkor a gyerek nem tárgy, akit leadunk a csomagmegőrzőbe, aztán a hónap végén érte megyünk. Nincs olyan család az árvák kivételével, ahol nem akadnak nagyszülők, barátok, rokonok, akik legalább egy-egy hétig vendégül látják a gyereket. Foci és bicikli minden családban van, és a „szedd magad” gyümölcsszüret is lehet egyszeri, izgalmas kaland. Az iskolai megőrzés a legszerencsétlenebb megoldás: az önkormányzatok nem nagyon tudnak anyagiakban segíteni, így marad az udvari lődörgés vagy az osztálytermi unatkozás. Jobb híján.