Röviden

MTI
2009. 07. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Betiltották Obama könyveit
Washington. Egy amerikai börtönben ülő elítélt nem olvashatja Barack Obama két könyvét, mert azok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – hivatkozott a florence-i börtön a szövetségi rendőrség ilyen értelmű rendeletére. Ahmed Omar Abu Ali harmincéves büntetését tölti. Még tavaly augusztusban kérte, hogy elolvashassa az amerikai elnök két könyvét. (MTI)

Váltanának a lengyelek
Varsó. Elnökké választanák a lengyelek Alaksander Kwasniewski volt államfő feleségét. Mint az RBS intézet egy korábbi, másik közvélemény-kutatás eredményét megerősítő friss felméréséből kiderül, az elnökválasztás második körében Jolanta Kwasniewska Donald Tusk kormányfőt 57-43, míg Lech Kaczynski államfőt 75-25 százalékos arányban győzné le. Mindezt elemzők azzal magyarázzák, hogy a lengyelek beleuntak a jelenlegi arcokba. Jolanta Kwasniewska kijelentette, nem vágyik politikai pályára, s nem indul a jövőre esedékes választásokon. (S. G.)

Támogatott bővítés
Dubrovnik. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter bírálta Szlovéniát, amiért akadályozza Horvátország tárgyalásait az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. A Dubrovnikban rendezett Croatia Summit 2009 fórumon Bajnai Gordon magyar kormányfő támogatta a nyugat-balkáni államok európai uniós tagságát, illetve azt, hogy Montenegró polgárai is vízum nélkül léphessenek be az EU területére. (MTI)

Zavargások Franciaországban
Firminy. Folytatódtak a zavargások Firminy délkelet-franciaországi kisvárosban amiatt, hogy három nappal korábban egy helybéli fiatal tisztázatlan körülmények között meghalt rendőrségi őrizetben. Ez már a harmadik éjszaka volt, amelyen fiatalok felgyújtottak több autót és üzletet, s kirakatokat törtek be. (MTI)

Nem lesz újabb német átvilágítás
Berlin. Elutasították az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériumától, a Stasitól „örökölt” munkatársaik újabb átvilágítását az érintett keletnémet tartományok.
Az elmúlt napokban olyan információk láttak napvilágot, miszerint a keleti tartományokban nagy számban dolgoznak egykori Stasi-alkalmazottak. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.