Tanárnő a rúdnál

Miért is ne? Délelőtt Kovács tanárnő bemegy az osztályába, és megpróbálja megtartani az óráját. Akik nem merülnek el az aktuális zenecsatornában, hangos kommentárral kísérik a törióra csörgedezését. Mások vihogva, hangos telefonálással múlatják az időt. Kovács tanárnő igyekszik mederben tartani a témát, hiszen a magyar történelem egyik dicső szakaszáról, az 1848-as szabadságharcról beszél. Annak idején szájtátva hallgattuk Nyakas tanár urat, amint a felvidéki hadjáratot óráról órára magyarázta. Ma a két Kalányos fivér nem így képzeli a dolgok menetét. Előbb a tanárnő szexuális irányultságáról értekeznek, majd hangosan érdeklődnek, nem menne-e el velük felváltva a szomszédos szertárba. Kovács tanárnő többször utasítja rendre őket, hiába. A fiúk beszorítják az első padba, nem kellünk neked, te válogatós k….a, alaposan megtépik a haját, s néhány jól irányozott bokarúgással nyomatékosítják ajánlatukat. Hogy ne feledjük, szorgos kezek rögzítik az eseményt. Ezek a gyerekek nemcsak az emberi méltóságról nem hallottak, de a személyiségi jogok védelméről sincs fogalmuk.
Óra után Kovács tanárnő bekucorodik a tanári WC-be alaposan kisírni magát. Panaszkodni nem érdemes, a „cigány fiatalok” nem hibásak, csak hirtelen haragúak, „bandában pedig igen bátrak”. Amellett a tanulónak mindig igaza van! Az igazgató bármiről falaz, csak az iskola hírén csorba ne essen, vagy a sajtó ki ne szagoljon valamit. Az értekezleteken komoly téma, hogy a kartársaknak és kartársnőknek példát kell mutatni, erkölcsileg, szakmailag egyaránt. A tanár legyen példamutató, színes egyéniség, jellembajnok, erkölcsös és feddhetetlen. Senki nem meri megkérdezni, hogy ezek az emelkedett lelkületű fedetlen jellemek hány forintért veretik meg és aláztatják meg naponta magukat? Mennyiben kell különbnek lenni a tanárnak a társadalmi átlagnál? A társadalom fordít erre figyelmet? Nem, csak ha valami botrány tör ki valahol. Akkor is egy napig. Mostanság különös hírek keringenek az interneten vetkőző tanárnőről, lóval incselkedő óvónőről, fogdosós művésztanárról, alsóruhában pompázó, pornófilmező pedagógusokról, szalagavatón vetkőző kartársnőről. Mielőtt mindenki a fejéhez kapna, két lényegi kérdés: mennyi az átlagkeresete Magyarországon egy tanárnak, és mit köteles ezért elviselni?
Két nagy társadalmi csoport van, amelyiknél a munkavégzéshez belép az úgynevezett hivatás is. Az egyik az orvos, a másik a pedagógus. Évekig lehetett ezzel a hivatás-hókuszpókusszal zsarolni őket. A hivatás helyettesíti a magas fizetést, a hivatás segít önmagad kizsákmányolásában, és a hivatást kérik számon az ingyen vállalt túlmunkák idején. Csakhogy közben beköszöntött a kapitalizmus, a gyermeki jogok soha nem látott uralma és az agyzsugorított tantervek ideje. A pedagógus pedig az orvossal együtt a lesajnált, lenézett és nemszeretem kategóriába került. Ma nem érdemes minőséget tanítani, nincs rá igazán igény. A pedagógusok pedig megértik az idők szavát. Hígul a szakma, ki akar ma pedagógusnak menni? Mit nyilatkozott egy pornózó tanár: hétvégén keres annyit, mint a tanári gürcöléssel az egész hónapban. Akkor milyen alapon kérjük számon az erkölcsöt a rúd mellett vetkőző tanárnőn? Milyen alapon kívánjuk, hogy a pedagógus „különbül” viselkedjék, mint a keze alól kikerülő gyermektömeg? Nem fizetjük meg, nem védjük meg a gyermekünk jövőjével kínlódó szakembert, nem nyújtunk neki semmiféle támogatást, akkor miért háborgunk, ha a sztriptízbárban a lányunk biosztanárnője áll a szolgálatunkra?