Beváltatlan ígérethalmaz

A Bajnai-féle vészkabinet egyelőre nem tartja be azokat a sovány ígéreteit sem, amelyeket megalakulásakor tett. Az úgynevezett válságkezelő programnak csak azokat a pontjait valósítják meg – túlteljesítve –, amelyek súlyos megszorításokat, elvonásokat, romló mutatókat tartalmaztak. A közbiztonság helyreállításától a korrupció elleni fellépésen keresztül a gazdasági fejlesztésig még csak lépések sem történtek, amelyek arra utaltak volna, hogy komolyan gondolták a kivitelezést.

Cigányokról pedig szó se essék. Érdemes alaposabban szemügyre venni a miniszterelnök közleményét a kislétai gyilkosság kapcsán. Ebben a nyomozásnak elébe vágva, rasszista indítékúnak tartja a bűnesetet. Függetlenül az eljárás majdani bizonyítékaitól a „szélsőségeseket” jelöli meg az eseményeket kiváltó bűnösökként, továbbá azokat, akik úgymond mentegetik őket. A kormányzat felelősségéről, mulasztásairól egyetlen szóval sem emlékezett meg. „Ez az újabb embertelen támadás cigány emberek ellen irányult, de a gyilkosok az egész nemzetre rontottak rá. Azok ugyanis, akik efféle rémtettekre képesek, és akik mentegetik őket, tagadják a köztársaság alapértékeit és a legalapvetőbb emberi értékeket is. (…) A mostani ügy a bűnüldözésnél messzebbre mutat, és a megoldások is összetettebbek. A szélsőségeseket visszaszorítani, a társadalmat összetartani és a cigányság helyzetén javítani nem egyszerűen kormányzati feladat, de nemzeti felelősség is. Ebben a munkában minden egyes felelős politikusnak és minden demokratának feladata van.” Mindezzel a méltatlan, gyurcsányi mélységű aktuálpolitikai kirohanással Bajnai már sokadszorra bizonyítja, hogy még azt a saját vállalását sem veszi komolyan, mely szerint távol tartja magát a pártpolitikától. A kormányfő azt a hamis látszatot kelti, mintha bárki is mentegette volna a gyilkosokat. Ezzel azt a pártállami gyűlölettechnológiát folytatja, amikor először általánosságban fogalmazzák meg a vádat, majd mint bizonyított tényre hivatkoznak vissza saját koholmányukra – már konkrét célszemélyekre vonatkoztatva. Szívesen idéztünk volna a Bajnai-programból a cigányság helyzetének javításáról szóló elemeket – ilyenek azonban nincsenek. A problémával nem foglalkozik az irat.

Nem váltja be még vérszegény ígéreteit sem a válságkormány, holott nem csupán fájdalmat ígért áprilisban nyilvánosságra hozott programszerűségében Bajnai Gordon, hanem konkrét, ellenőrizhető és számon kérhető intézkedéseket. Beharangozták az úgynevezett közérdekvédelmi hivatal felállítását, mint ami a korrupció elleni fellépéshez jelentene komoly hátországot. Az egész projektből semmi sem valósult meg. Már június közepén arról jelentek meg sajtóhíradások, hogy a kormány mégsem hozza létre a hivatalt, helyette egy parlament által kinevezett ügyész láthatná el ezt a feladatkört. A kabinet meg sem próbálta magyarázni a terv ejtését. Miután nem váltott ki felháborodást a megszorító intézkedések napi kartácstüzében a korrupcióellenes elszántság lankadása, vágni lehet a csendet az ügyben. Bajnaiék úgy vélik – a nemzetközi szervezetekkel és a hazai civil szférával szemben –, hogy a korrupció nem éri el azt a határt, hogy állami eszközökkel kelljen fellépni ellene. Pedig a szóbeli nekibuzdulás szintjén még rendben volt minden. Magasztos céljaikat így fogalmazták meg: „A hivatal dolga lesz, hogy védje meg azokat, akik korrupciós jellegű ügyekben érdemi bejelentéseket tesznek, és a megalapozott bejelentések alapján lefolytassa a vizsgálatot. A hivatal jogosult lesz minden állami döntés, illetve közpénz felhasználása esetén eljárni, amenynyiben megsértették az irányadó szabályokat, a tisztességes eljárás követelményét, és valakinek ebből előnye származott.” A válságkormányfő tehát áprilisban még úgy ítélte meg, hogy intézményesült formában is fel kell lépniük a terebélyesedő állami visszaélésekkel szemben. Takarékossági okai nem lehetnek a pálfordulásnak, mivel a válságkezelő programban azt is rögzítették: az új intézményt más hivatalok költségvetési forrásainak és létszámának rovására állítják fel.
Etikai kódex sem kell
Az enyészet sorsára jutott a közszférában érvényesíteni tervezett etikai kódex is. A Bajnai-program országgyűlési határozat kezdeményezését ígérte az alapelvekről, de a kódexszel kapcsolatos elszánást is elnyelte a kormányzati káosz. Ez a dokumentum szabályozta volna a vészkabinet szándéka szerint az ügyfelekkel való kapcsolattartás mikéntjét, valamint az ajándék elfogadásának rendjét (!) is. A Határozott fellépés a korrupció ellen című fejezet lényegében ezekből a meg nem valósult pontokból állt. Ugyanakkor a párt- és kampányfinanszírozási törvényt nevezik meg, mint ami legjobban megtestesítheti a korrupció elleni kiállást. Zavarosan úgy fogalmaznak: kezdeményezni fogják, hogy végre szülessen döntés róla, s az ellenzék is szavazza meg a szerintük már sokszor egyeztetett javaslatot. Értsd: csak az ellenzéken múlik, hogy a korrupciónak gátat lehessen vetni. Másodlagos üzenet: a parlamenti politizálástól bűzlik a hal, vagyis a visszaélések melegágya a pártpolitika. Az azonban nem derül ki a programból, miként képzelik el demokratikus viszonyok között, hogy a kormány dönthet arról: az ellenzék mit szavazzon meg és mit nem.
Hasonló a sorsa az úgynevezett program egy másik központi tervének. Bajnaiék egész válságkezelési programirodát is csatasorba állítottak volna – ám ez is csak írott malaszt maradt. A végrehajtás biztosítása című, Kádár-korian semmitmondó elnevezésű alfejezetben kifejtik: a sikeres program előfeltétele a megvalósítás átlátható nyomon követése, az esetleges késések, módosítások világos kommunikációja. Ezért aztán – így Bajnaiék – a gazdálkodó szervezetek esetében sikeresen alkalmazott modell átvételében lelik meg az optimális megoldást. Ez pedig nem más, mint egy programiroda, amely közvetlenül a kabinet fejének irányítása alatt működik, és a program egészének megvalósítását felügyeli. Ennek úgymond formája egy implementációs – magyarul: végrehajtási – ütemterv lehetett volna. A programalkotók víziója szerint ez a terv magában foglalja a szükséges elvégzendő feladatokat, azok időzítését, de még az adott feladat felelősségi köreit is. Mindezt az óramű-pontosságú projektet a miniszterelnök vezetése alatt álló és a minisztereket tömörítő, hetente ülésező „válságkezelő kabinet” koordinálta volna. Szokás szerint semmi sem lett az egészből, a csúcskabinet pedig nemhogy hetente, de egyetlen alkalommal sem ülésezett. Valami pótlék mégiscsak létrejött. A Nézőpont Intézet beható elemzése a kormány száz napjáról úgy értékelte, hogy az április 17-i kormányhatározattal felállított, a válságkezelő program végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztosi pozíció az űrt volt hivatott betölteni. Talán észbe kaptak, hogy a válságkezelő kabinet bombasztikus elnevezés felesleges, hisz a Bajnai-kormány papíron eleve válságkezelési céllal alakult meg. Beárnyékolja az új kormánybiztos komolyan vehetőségét az a körülmény, hogy áprilisi kinevezése óta Hegedűs Dóra működése gyakorlatilag láthatatlan. A kormányzati portálokon, a szóvivői honlapon is az a személyéhez fűződő első és utolsó aktus eleddig, hogy átvette kinevezését.
Nincs több rendőrjárőr
A közrend és közbiztonság erősítésének szentelt fejezet szintén hemzseg a beváltatlan ígéretektől. Pedig pár héttel azután, hogy Tatárszentgyörgyön bestiálisan meggyilkoltak egy gyermeket apjával együtt, joggal lehetett arra számítani, legalább ezeket a pontokat komolyabban veszi az átmeneti kabinet. Ismét megígérték: minden településen lesz rendőr vagy rendszeres járőrözés, a „bűnügyileg jobban (!) fertőzött városokban” pedig legalább húsz százalékkal növelik a rendőrök közterületi jelenlétét. „Ismét megígérték” – írtuk imént, hiszen a tatárszentgyörgyi eset után már az előző miniszterelnök is minden hasonló pozitív változást kilátásba helyezett. Bajnai a rendőrség ügyeleti rendszerének modernizálására is kötelezettséget vállalt, valamint arra, hogy támogatják uniós forrásokkal az önkormányzatokat a térfigyelő kamerák beszerzésében. A mostani kislétai tragédia ismeretében talán életmentő lehetett volna, ha ezt az ígérvényüket be tudták volna tartani. Írásba adták továbbá: törvénnyel is megteremtik annak feltételeit, hogy a településeken az önkormányzat és minden olyan szervezet, amelynek dolga van a közbiztonság fenntartásában, hatásosan működjön együtt a rendőrséggel, sokszorozza meg annak erejét. Nincs adat arról, hogy a deklarációt tetté akarnák formálni.
Végkielégítések
Hosszan lehetne sorolni a kormány hátralévő rövid ideje miatt beválthatatlan ígéretek sorát. Szinte csak címszószerűen említünk párat, hiszen bárhová lépünk a programban, dőlnek belőle az irreálissá vált ígérvények. A beruházásbarát településekért programnak se híre, se hamva, ahogy a mezőgazdasági foglalkoztatásélénkítő csomagnak, illetve a koordináló szerepet betöltő programirodának sincsen sehol nyoma. Erős a gyanú, hogy az állami cégek vezetőinek fizetéscsökkentéséről szőtt ábrándos terv is elhamvadt. Nem valószínű, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. menesztett vezérigazgatójának 7, 5 millió forintos havi fizetése már a redukált juttatás lett volna. A programban még ötvenszázalékos díjazáscsökkentés szerepelt az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagoknál, a július elsején hatályba lépő döntésről a kormányszóvivői portál viszont már nem említ százalékot. A horribilis valós és fiktív végkielégítések gyakorlatának bárminemű korrekcióját hiába is keresnénk a programban.
Megtaláljuk ugyan a dokumentumban a bölcsődék, óvodák építésének szándékát, mint ami garantálja, hogy a munkába hamarabb visszaterelt anyáknak lesz majd hová beadniuk kisgyermekeiket. Azóta azonban kiderült: mindössze 7800 új férőhelyet hoznának létre – azt is 2012-ig, amikor már rég lejárt a mandátumuk.