Lehallgatták a portugál államfőt?

A portugál köztársasági elnök hivatalának egyik munkatársa megerősítette a Público című napilap azon gyanúját, miszerint a szocialista kormány lehallgatja a jobboldali államfőt, Aníbal Cavaco Silvát és tanácsadóit.

2009. 08. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitalino Canas, a szocialista párt szóvivője azzal vádolta meg az elnök tanácsadóit, hogy részt vesznek a legnagyobb ellenzéki alakulat, a – nevével ellentétben jobbközép – Szociáldemokrata Párt (PSD) választási programjának kidolgozásában. Ebből a vádból következtetett lehallgatásra az államfő nevét elhallgató munkatársa. A most napirendre került lehallgatási gyanú miatt nagyon durva választási kampányra kell számítani, már csak azért is, mert José Sócrates szocialista kormányfő éppen idén, a megméretés évében vesztette el évekig biztos előnyét az ellenzékkel szemben.
Portugáliában öt héten belül parlamenti választásokat tartanak, majd október közepén az önkormányzati megméretés következik. Az elnök és a kormányfő között részben azért feszült a viszony, mert a miniszterelnök, José Sócrates igyekszik megnyirbálni az államfő jogköreit a rendelkezésére álló eszközökkel. De Cavaco Silva átlátott a szitán, és visszaverte a kormányfő próbálkozásait. Sócrates szénája egyébként rosszul áll: a héten derült ki az Expresso című hetilapból, hogy a miniszterelnök nemcsak, hogy nem teljesítette korábbi választási ígéreteit – lefaragja az EU-ban legmagasabb állami kiadásokat és csökkenti az államadósságot –, hanem 2005 márciusa óta neoliberális sokkterápiájával egyenesen a csőd felé kormányozza az országot. 13 éve még csak a GDP 11 százaléka volt a külső államadósság, idén már kilencven.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.