„A kormány által támogatott nagy lopás”

2009. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogkövetkezmények nélkül egyetlen kapavágás sem történhet azon a sukorói ingatlanon, ahol King’s City néven óriási kaszinóvárost építene fel egy befektetői csoport; ha mégis történne, kártalanítás nélkül „be fogják temetni” – közölték Balsai István és Cser-Palkovics András fideszes országgyűlési képviselők tegnap Sukorón. Hangsúlyozták: a Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti a beruházással kapcsolatban, valamint Bajnai Gordon kormányfő jogi és politikai felelősségének vizsgálatára.
– Ez az a helyszín, ahol nem lesz kaszinó, mégpedig azért nem, mert nincs semmiféle jogalapja – hangsúlyozta Balsai, aki rámutatott: az Állami Számvevőszék nyilvánosságra került jelentése szerint „az eddig történtek minden szempontból jogellenesek”.
– Az ügyészség büntetőeljárást folytat a beruházás első embere, továbbá több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt is – tette hozzá a képviselő, aki szerint, ha a tervezett beruházás megvalósításával kapcsolatban egyetlen kapavágás is történik, azt a néhány hónap múlva hivatalba lépő új kormány minden kártalanítás, jogi következmény nélkül „be fogja temetni”.
Felhívta a figyelmet: a jogelv szerint „aki semmis, jogellenes szerződésre alapítana jogokat, semmiféle kártérítésre, kártalanításra és egyéb elszámolásra nem tarthat igényt, azzal szemben nekünk kell majd eljárni”.
– Egyszerűen szemérmetlen az a magatartás, amelyet a kormány tanúsít ez ügyben. Szeretnénk ismételten felszólítani a kormányt, hogy függessze fel ennek a projektnek a kabinet részéről történő előmenetelét, s ne számítson ebben az ügyben senki a következő kormány közreműködésére – tette hozzá.
Cser-Palkovics András leszögezte: a tervezett beruházást a befektetőn kívül csak a Magyar Köztársaság kormánya támogatja.
– Joggal merül fel a kérdés, miért tart ki ilyen befektetés mellett a kormány? Mi lehet az a súlyos ok, ami feledteti a tényeket, az eljárásokat, tulajdonjogi és környezetvédelmi problémákat, a sportéletben bekövetkező negatív hatásait az ügynek? – kérdezte. – Más magyarázat nincs erre a kormányzati magatartásra, mint ez – mutatott a háta mögötti táblára, amin az állt: „A kormány által támogatott nagy lopás!”
Az elképzelés ellen erőteljesen tiltakoznak civil szervezetek és környezetvédők, mivel szerintük ezzel tönkreteszik a környezetet, károsítják a tavat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.