Ez a szóösszetétel nemrégiben került be a magyar belpolitikába, eddig többnyire a sportban, főképpen a kézilabdában és a vízilabdában használták. Ez az a távolság, ahonnan már jó eséllyel el lehet érni a célt.
Legutóbb a szombati melegfesztiválon bukkant fel a kifejezés, a rendőrség ugyanis úgy állította fel a kordonjait (ezek ma már a biztonsági emberek alapfelszerelései), hogy a rácson kívülre parancsolt emberek még véletlenül se tudják eltalálni bármivel is a nyitott teherautók platóján vagy a flaszteron gyalogosan riszáló cuki gyerekeket. Ma lényegében ez jelenti a dobótávolságot.
A felhúzott kordonok azonban kissé elkedvetlenítették a rózsaszínű felvonulókat, akik a tavalyinál kevesebben, mintegy ezren demonstráltak. (Egyébként a büszke felvonulók között több prominens szabad demokrata politikus is jelen volt, sőt felbukkant a leharcolt exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc is, oldalán nejével, Dobrev Klárával.)
A politikai dobótávolságot egyébként még Gyurcsány Ferenc találta ki. Néhány éve, amikor az Operaházba látogatott, lezáratta a fél hatodik kerületet (Demszky Gábor nem volt ilyen elővigyázatos egy másik eseményen, meg is sorozták tojással, paradicsommal…)
Feszült időket élünk.
Xabi Alonsónak nincs csapata, de nem csak emiatt aggódnak a Realnál
