December 12-én lesz az MSZP kongresszusa, ahol a küldöttek döntenek a 2010-es országos listáról, a miniszterelnök-jelöltről, a választási programról és egy lehetséges alapszabály-módosításról – így határozott a szocialista párt országos választmánya szombaton. Az ülésen a szocialisták ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjává választották Botka László szegedi polgármestert, Ficsor Ádám távozó titokminisztert, Molnár Csaba kancelláriaminisztert és Tóth József XIII. kerületi polgármestert. Szili Katalin leköszönő házelnök, Boldvai László Nógrád megyei pártelnök és Burány Sándor budapesti elnök állandó meghívottja lett az ovb-nek. Lendvai Ildikó pártelnök a választmányi ülést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Szili Katalinnal közösen döntöttek arról, hogy az ő feladata egy baloldali civil mozgalom megszervezése. Lendvai arra kérte az MSZP szervezeteit, legyenek őrei a helyi nyilvánosságnak, vagyis legyenek kezdeményezői a helyi „rendcsinálásnak”, tekintet nélkül arra, hogy annak akadályát melyik párthoz tartozó politikus képezi. A készülő banki kódex kapcsán közölte, amennyiben kölcsönös megegyezés alapján, az etikai kódexszel nem lehet az arányosságot, a méltányosságot és a közös teherviselést elérni, akkor parlament által hozott törvénnyel valósítják meg azt.
Simon Gábor választmányi elnök bejelentette, hogy „a közélet tisztasága érdekében” az MSZP törvénymódosítást kezdeményez, hogy az állami, önkormányzati cégek vezetőinek éves bére ne haladhassa meg a miniszterelnök éves fizetését.
Mindenki a PSG-t csodálja, Luis Enrique csapata új fejezetet nyitott a modern fociban
