Júliusban a vezetékes széles sávú előfizetések száma mintegy tízezerrel, 1,632 millióra emelkedett. Az ADSL- és kábelmodemes előfizetések száma a hónap végén 171 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbi és 95 ezerrel a tavaly év végi szintet – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Az egykori monopolszolgáltatók, a vezető alternatív szolgáltatók és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok önkéntes adatközlése alapján készült gyorsjelentés szerint a hagyományos telefonvonalon széles sávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma az elmúlt hónapok stagnálása, illetve minimális csökkenése után a vizsgált időszakban újra 804 ezerre emelkedett. Az ADSL-előfizetések száma a hónap végén mindössze kilencezerrel haladta meg a tavaly év végi és 22 ezerrel az egy évvel korábbi értéket.
A kábelmodemes szolgáltatók által nyilvántartott bekapcsolt vezetékes vonalak száma júliusban kilencezerrel, 3,1 millióra csökkent. Július végén így száz főre 30,95 vonal jutott az egy hónappal korábbi 31,04 után. A vezetékes telefonnal ellátott háztartások aránya a hetedik hónapban 62,2 százalékról 62,06 százalékra csökkent. A számhordozhatóságra vonatkozó adatokból kiderül, hogy júliusban tízezer telefonszámot vittek át egyik szolgáltatótól a másikhoz az ügyfelek. Érdekes még, hogy a nyár második hónapjában a kezdeményezett hívások időtartama 465 millió perc volt, ami némileg csökkent a júniusi 480 millió perchez képest.
Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését
