Nem szolgáltatott ki fontos számadatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Pénzügyminisztérium pedig nem a jogszabályoknak megfelelő módon megállapított számadatokat közölt az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ), amely az egyházi kiegészítő támogatás 2008. évi alakulását is vizsgálta. E döbbenetes tényt az augusztus végén megjelent ÁSZ-jelentés közli. Ebből következően a kormány ellenőrzésére hivatott szervezet nem tudta átvilágítani az intézményfenntartó egyházak tavalyi kiegészítő támogatásának az elszámolását, holott a 2008-as évre vonatkozó zárszámadási törvény tervezetét már beterjesztették. Az egyházak számára a zárszámadási törvény tartalmán nem kevesebb múlik, mint hogy kapnak-e még kiegészítést a tavalyi évben elvégzett közszolgáltatásokért a 2008 folyamán folyósított előlegen túl.
Lapunk informátorai úgy tudják, nem kizárt, hogy a tárcák azt a képtelen eredményt tárják majd az egyházi vezetők elé a mai találkozón, hogy a tavalyi kiegészítő támogatásokat az állam „túlfizette”, azaz nem a kormány, hanem az egyházak tartoznak. Továbbá úgy értesültünk, a kormány 2010-re csökkentené az egyházi közoktatási kiegészítő támogatásokat, ráadásul egy fillért sem adna a hitoktatóknak és a kistelepülési lelkészeknek.
Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését
