Ken Hensley ismét hazánkba látogatott, de most nem a Petőfi Csarnokba hívta a Hammond-orgona és a hard rock fanatikusait, hanem az A38 hajóra. Hensley a világhírű és ma már hardrock-történelemnek is számító csapatának, a neves Uriah Heepnek egyik alapítója volt, és egyben kiváló billentyűs is, a Hammond-orgona mestere, mely hangszer meghatározója volt a késői hatvanas és a hetvenes évek zenéjének.
A ma már a szólókarrierjét építő zenész nemcsak gitáros, énekes, hanem dalszerző és producer is egyben. Zenekarát némileg „megfiatalítva”, minden poszton klaszszisjátékot hozni tudó zenészekkel lép fel koncertjein, demonstrálva, hogy a rock még mindig elnyűhetetlen és szerethető zenei stílus.
A koncert intrója után Hensley és csapata szinte berobbantotta a kis terem falait, a hangszórókból elemi erővel zúdult ránk a hetvenes évek rockja. A koncertteremben körülnézve nem okozott döbbenetet, hogy a közönség nagyobb felét – érthető módon – főleg az idősebb generáció alkotta, de azért sok fiatal is kíváncsi volt szülei kedvencére. A kisebb tér és a jól belőtt hangosítás meghozta eredményét, a közel 350 fős nézőközönség elképesztő hangulatot teremtett a Dunán ringatózó hajón.
A rajongók többsége nem maradt csalódott a koncerten, hiszen a Uriah Heep alapító tagja a szólókarrierje alatt megjelent dalok (Blood on the Highway, This is Just the Beginning, Out of my Control) mellett előadta a régi Uriah-slágereket is, a Circle of Handset, az Easy livin’t a Stealin’t vagy az 1971-es megaslágert, a Lady in Blacket. A sokak által csak „mesternek” titulált Hensley jó néhány dalban megmutatta, hogy nemcsak az orgonából tud gyönyörű dallamokat varázsolni, hanem gitárosként és énekesként is kiemelkedőt tud nyújtani hallgatóinak. A közel kétórás koncertet egy rövidebb ráadás zárta, de természetesen a zenekar tagjai a buli után, szokásukhoz híven, kijöttek a backstage-ből dedikálni és beszélgetni a rajongóikkal. A zúzósabb rockot kedvelők és a Hammond-orgona szerelmesei biztosan nem maradtak csalódottak a koncert után, kár lett volna kihagyni.
(Ken Hensley-koncert, szeptember 2., A38 hajó.)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
