Ken Hensley: orgona-rock ma az A38-on

Klementisz Réka
2009. 09. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nő feketében. Még inkább: Lady in black. Máris bólintanak még azok is, akiknek egyébként nem felülmúlhatatlan élvezet dallamos rockzenét hallgatni. Akad ugyanis néhány alapsláger, amolyan zenetörténeti közös nevező, amelyet nem lehet megkerülni.
A rock kőkorszakában (egyesek szerint fénykorában) a Deep Purple, a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett a Uriah Heep is produkált jó néhány ilyet; Easy Livin’, csak hogy még egy hívó szót említsek. A brit hardrockról Ken Hensley és az általa alapított Uriah Heep nélkül nem érdemes beszélni. Ontották a lemezeket, egészen a nyolcvanas évekig, amikor a csapat billentyűse, egyben fő motorja, Hensley kilépett, és szólókarrierbe kezdett. Rocktörténeti pletykák szerint gitárosnak készült, csak a sors hozta úgy, hogy nem lehetett; The Gods nevű korai együttesében a Rolling Stones későbbi oszlopos tagjával, Mick Taylorral kellett megmérkőznie a gitáros posztért. Akkor inkább a Hammond-orgonát választotta – és milyen jól tette. Életművével megírta a heavy metal billentyűjáték szabálykönyvét – mondta egyszer róla Blackie Lawless, a W.A.S.P. frontembere. Hangszerének mestere, egyben egy békebeli korszak rockzenéjének átmentője mind a mai napig. Két év után ismét Budapestre érkezik: ma este nyolckor az A38 hajón ad koncertet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.