Képernyőn a DVSC

Munkatársunktól
2009. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó Bajnokok Ligája sorsolását böngészve kitűnik, hogy a Debrecen keddenként idehaza, szerdánként pedig idegenben lép pályára. Ezúttal nem ennek a sportszakmai vetületével foglalkozunk, hanem azzal, ez a körülmény milyen hatással van a tévéközvetítésekre. Ismert, hogy a Bajnokok Ligája 2009–2010-es idényében két csatorna sugározza az európai futballelit mérkőzéseit, a TV2 és a DigiSport. Méghozzá az alábbi leosztásban: keddenként a TV2, szerdánként a DigiSport (illetve az elődöntő és a döntő élőben, majd a TV2-n látható). Mindkét csatorna sportfőszerkesztőjétől azt kérdeztük: ha a rájuk eső napon a Debrecen pályára lép, önmagától értetődő-e, hogy a magyar csapat meccsét közvetítik, illetve rájuk nézve kedvező-e a beosztás.
– A tapasztalat azt mutatja, hogy lényegesen magasabb azon mérkőzések nézettsége, amelyeken magyar csapat játszik, ezért természetesen a csoportkörben a Debrecen mindhárom hazai meccsét műsorra tűzzük. Két oldalról kell megközelíteni, előnyös-e a csatorna számára, hogy a Debrecen itthoni fellépéseit közvetítjük. Gazdaságilag ez mindenképpen teher, hiszen nem vehetjük át az adást, nekünk kell legyártani, ami bizony jelentős tétel. Ezt a várhatóan valamivel magasabb reklámbevételek aligha ellensúlyozzák. Ugyanakkor lehetőségünk van a meccseket fölvezetni, több műsort készíthetünk, s ennek hosszú távon minden bizonnyal kedvező hatása lesz a csatorna nézettségére – mondta Sztancsik Tamás a TV2-től.
Hasonlóképpen fogalmazott Kristóf Péter a DigiSporttól:
– Természetesesen a Debrecen mérkőzései mindig képernyőre kerülnek. Ambivalens érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy mindháromszor külföldről közvetítjük a Lokit. Egyrészt ugyanis nem titok, ennek sokkal kisebb a költsége, másrészt sportszakmailag a hazai meccsek nagyobb lehetőséget ígérnek. Itthon nagyobb az esélye a Debrecennek arra, hogy megszorongassa ellenfeleit, mint külföldön.
A két csatornával kapcsolatban még egy adat felmerül, nevezetesen, hogy hány háztartásban nézhetők. A TV2-nél mint földi sugárzású adó ilyen gond nem lehet, a 3,6 millió televízióval rendelkező háztartás (3,8 millió az összes) mindegyikében fogható. Bár a Digi TV a nagy szolgáltatók közé tartozik, egyelőre csak bő hatszázezer előfizetője van. Kristóf Péter is megerősítette, a tulajdonos cég tárgyalásokat folytat más szolgáltatókkal, hogy a DigiSportot vegyék fel a csomagjukba, s nem kizárt, hogy szeptember közepéig ez eredményre is vezet. Kívülállóként annyit megjegyezhetünk, a Digi TV kiváló üzleti lehetőség előtt áll, hogy a saját csatornáját népszerűsítse.
Másrészt, az eddigi tapasztalatok szerint a magyar csapatok évtizedenként egyszer jutnak el a Bajnokok Ligájába, a magyar futballrajongókat kár lenne megfosztani attól az élménytől, hogy élőben nézhessék a Debrecen mérkőzéseit.

Jegyárak. Ugyan a jegyárusítás még nem kezdődött el, de a Debrecen meghatározta a három hazai, Puskás-stadionban rendezendő BL-találkozójára a belépők árait. A szeptember 29-i, Lyon és az október 20-i, Fiorentina elleni mérkőzésekre legolcsóbb tikett 1500, a legdrágább 5500 forintba kerül majd. A november 24-i, Liverpool elleni összecsapásra 2500–7500 forintig lehet belépőket váltani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.