Kimerülőben az iskolafejlesztési források

Péterffy Balázs
2009. 09. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem félünk.” Súlyosan sérti az egyházi oktatás autonómiáját a tavaly megváltoztatott középiskolai felvételi eljárás rendje – közölte Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház zsinata oktatási irodájának vezetője Tatán. Mint mondta, a tavaly bevezetett változtatásokkal célba vették az egyházak iskolarendszerét, mivel korlátozzák a felekezeti iskolák azon jogát, hogy vizsgálják a jelentkezők vallási, világnézeti elkötelezettségét. Papp Kornél, a magyar református közoktatási intézmények országos tanévnyitó ünnepélyén „törekvéseiben a szlovák nyelvtörvényhez és az új ukrán érettségi rendszerhez” hasonlította az új eljárást. Kijelentette: ragaszkodnak ahhoz, hogy személyesen is találkozzanak a leendő tanítványaikkal és azok szüleivel, noha november 2. után hatóságilag ellenőrzik a rendelet betartását. Mint fogalmazott: „ebből nem engedünk, és főleg nem félünk”. Ismert, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban eltörölték a szóbeli felvételiket, és központilag meghatározott, egységes írásbeli felvételit kell íratni. (P. B.)


Jövőre csökken a tanulók után járó állami normatíva, de Hiller István oktatási miniszter a zsidó nyári fesztivál megnyitóján a Hír Televíziónak nyilatkozatva nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyivel. Hiller az elvonást azzal indokolta, hogy az ötszázalékos járulékcsökkentés miatt kevesebb pénz folyt be az államkasszába. Elmondása szerint az oktatás területén az alapnormatívába volt beépítve ez az öt százalék, így csak azt vonják el, amit már nem is kell befizetni. Kijelentette: a megszorítások ellenére az oktatás továbbra is a prioritások közt szerepel, folytatódik az Új tudás program és az iskolafelújítási program is. Kérdés, hogy miből, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megjelent táblázat szerint az ország hét régiójából hatban 2009 végére elfogynak az oktatási-nevelési intézmények felújítására – a regionális operatív program révén – pályázható EU-források. Így 2010-ben csak az alföldi régióban lehet pályázni, ahol 545 millió maradt e célra. A tervek szerint a kormány ötvenmilliárddal megkurtítaná a hazai finanszírozású fejlesztéseket is, a 120 milliárdos önkormányzatiforrás-csökkentés részeként.

Közzétették a ponthatárokat. Szombat délután közzétette az Oktatási Hivatal a felsőoktatási pótfelvételik ponthatárait. Az idén jelentkező 13 400 diák közül 12 009-et vettek fel valamilyen szakra, további kétszáz helyet a határon túli fiataloknak tartanak fenn. Ezerötszázan kerültek be mesterképzésre, közülük 586-an államilag finanszírozott, a többiek költségtérítéses képzésekre. Azok jelentkezhettek júliusban – egy szakra –, akik elérték a minimális ponthatárt, de nem nyertek felvételt az első körben. A ponthatárok megtekinthetők a www.felvi.hu honlapon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.