Felütésként a csapatkapitány, Dárdai Pál hétfői megjegyzését is idézhetnénk: „A románok elleni meccset követően abban bíztam, hogy a világbajnoki selejtezőkre mindenki csúcsformában érkezik. Ezzel szemben hazafelé utazva csalódottan olvastam a Kickerben, hogy sokan még perceket sem kaptak a hét végén a csapatukban.” Dárdai az üdítő kivételek egyike, hiszen az idény elején az ő helye sem volt biztos a Herthában, ám múlt csütörtökön bombagólt rúgott a Bröndby ellen az Európa-liga utolsó selejtezőkörében, s bár a berlini gárda vasárnap 3-2-re kikapott az Olimpiai stadionban a Brementől, a magyar középpályás elfogadható teljesítményt nyújtva (a hattól egyig osztályzó szaklap 3,5-re értékelte) végigjátszotta a találkozót.
Nézzük a többieket! Kapusposzton annak ellenére nincs gond, hogy Fülöp Márton hetek óta sérüléssel bajlódik. Babos Gábor kirobbanthatatlan a Nijmegenből, ráadásul magabiztosan, jól véd – a hét végén a NEC hazai pályán 1-1-et ért el a Venlo ellen. Király Gábor többéves hányattatás után ismét első számú kapus, igaz, hogy csak a Bundesliga II-ben, az 1860 Münchenben, de ez mégsem lebecsülendő szint. Királynak nem fog remegni a térde, ha a sors netán úgy hozza, hogy helyettesítenie kell Babost.
A védelemből két alapember dőlt ki Bodnár László és Vanczák Vilmos személyében, ami azért gond, mert ez a sor igényli leginkább az összeszokottságot, s mindkét játékos csapatában is rendre szóhoz jutott. Bodnár helyetteseként Fehér Csaba és Szélesi Zoltán, Vanczák pótlására Gyepes Gábor és Tímár Krisztián jöhet számításba. Fehér kipróbált harcos, de a Bredában is beosztják az erejét, a hét végén például csak az utolsó tíz percre állt be a Heerenven elleni
2-0-s siker alkalmával. Szélesi ebben a szezonban még nem játszott tétmeccset, mindenképpen kockázatos lenne, ha Svédország ellen debütálna. Gyepes (Cardiff) és Tímár (Plymouth) sem élvezi edzője bizalmát, az angol másodosztály hét végi fordulójában egyikük sem lépett pályára.
A középpályán Dárdai mellett Hajnal Tamás (Dortmund) a biztos pont, szombaton a frankfurti
1-1-ből is egy gólpasszal vette ki a részét, igaz, a 82. percben lecserélték. Gera Zoltánon (Fulham) ezúttal is sok múlhat, ám klubedzője szerint még javulnia kell. Az eddigi négy angol bajnoki közül csak kettőn játszott (a hét végén nem), akkor is lecserélték. Halmosi Péter még csak a kispadig jutott a Hullban, csakúgy, mint Vadócz Krisztián (Osasuna) az első spanyol fordulóban. Buzsáky Ákos (QPR) több mint féléves kihagyás után küzd a helyéért, épp a múlt hét végén maradt ki először.
A támadók közül vitán felül Dzsudzsák Balázs van a legjobb formában – az Ajax elleni parádé után a Groningen legyőzéséből is kivette a részét két gólpasszal –, jó lenne, ha ezt végre a válogatottban is megmutatná. Huszti Szabolcs (Zenit) általában játszik, de még nem száz százalékig biztos a helye, nagyjából ugyanezt mondhatjuk Priskin Tamásról (Ipswich) és Torghelle Sándorról (Augsburg) is. Ha a forma dönt – miként azt Koeman hangoztatja –, akkor az egyetlen idehaza szereplő kerettag, Rudolf Gergely (Debrecen) kihagyhatatlan. Gyönyörű találat a Levszki, majd kettő a Nyíregyháza ellen; olykor a lesajnált hazai közeg is csodákra képes.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
