Kit is támogat az emelt áramtarifa?

Dékány Lóránt
2009. 09. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavalyhoz képest csaknem tízmilliárd forinttal nőtt az áramszolgáltatók által támogatott áron kötelezően átvett villamos energia értéke – derül ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) által közzétett idei első féléves számokból. Az első hat hónapban átvett 42,9 milliárd forint értékű áram 28 százalékos emelkedést jelent a 2008-ban mutatott 33,4 milliárd forinthoz képest. Ebből a legnagyobb részt, 72 százalékot, a kapcsolt, vagyis vegyes hő- és áramtermelés tette ki. A megújuló források után 11,5 milliárd, a hulladékból termelt villany után pedig összesen félmilliárd forint többletet fizettek.
A mennyiségeket nézve az idei számok 15 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos időszakában mérteket: a 2008-as 3153,8 gigawattórás szinttel szemben 2009 első felében 3615,3 gigawattórát értékesítettek a termelők a kötelező átvételi körben. A kapcsoltan előállított villamos energia tavalyhoz képest 11 százalékkal nőtt. A MEH szerint ennek hátterében az áll, hogy a Budapesti Erőmű egységei január 1-jétől bekerültek a támogatott átvételi körbe. A biomasszából előállított villamos energia értékesített mennyisége az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékkal emelkedett. A legnagyobb fejlődést a szélerőművek mutatták, az ebben a kategóriában értékesített áram mennyisége ugyanis egy év alatt 80 százalékkal ugrott meg. Ez elsősorban a beépített kapacitások növekedésével magyarázható.
– A kötelező átvétel 30 százalékot tesz ki az áramárban – mondta lapunknak Boross Norbert, az Elmű–Émász csoport szóvivője. Hozzátette, ha az emelkedés marad a tendencia, akkor valószínű, hogy az egyetemes szolgáltatók újabb ár-felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a MEH-hez novemberben. Igaz, az általunk megkérdezett szakértők szerint az ebből adódó áremelkedés néhány százalékos lehet.
Balog Róbert, a Főtáv szóvivője szerint igaz, hogy a kapcsolt hő- és áramtermelés teszi ki a legnagyobb részt a támogatott keretben, ám ez az összeg az erőművekhez jut el, de annak útja a távhőszolgáltatókig, illetve a fogyasztókig nincs egyértelműen szabályozva. Rámutatott, az erőműveknek is érdeke lenne, hogy a támogatás eljusson a távhőfelhasználókig, mivel ők biztosítják a szolgáltatás fennmaradását, ami nélkül nem tudnák emelt tarifával értékesíteni a megtermelt villamos energiát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.