Teleki szerint több a soknál, hogy a kétszeres vádlott és egy harmadik büntetőügyben gyanúsított Kolompár, valamint Bács-Kiskun megyei vezetőtársai családtagjaikkal tavaly hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása címén nyaraltak a Balatonnál. A lapunk által megírt eset kapcsán egy nap késéssel megszólalt Németh Erika, a kisebbségi közalapítvány szocialista kuratóriumi elnöke, elismerve, hogy szerződésszegés történt, a pályázati pénzeket nem megfelelően használta fel a főpályázó megyei roma önkormányzat. Ami a szóban forgó kisebbség politikamentesnek tűnő történéseit illeti, tegnap egy éjjel mulatozó, ötventagú, cigányokból álló társaság fenyegette meg a rendőrjárőröket Esztergomban. Az egyenruhásoknak 40 készenléti rendőr bevetésére volt szükségük a rendbontókkal szemben. Nyírmihálydi egyik cigánysorán, két ház kerítésében pedig magasfeszültségű áramot észleltek a rendőrök. Itt fegyvert, éleslőszert is találtak; az ügy uzsoraleszámolással is összefügghet.
Továbbiak a 2. oldalon
Hogyan írjunk újságot ma?
