Koszorús a szocialista rezsimről

Dénes Zoltán
2009. 09. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelmű, hogy amit válság-, illetve szakértői kormányzás címén a Bajnai-kormány művel, az csak a baráti, haveri és üzleti körük kielégítését szolgálja – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő. – Hiába a sok beszéd a szakértői kormányról, még mindig a régi szocialista rezsim működik, jönnek a régi haverok és viszik, ami megmaradt – reagált a képviselő tegnapi cikkünkre, miszerint Winkler Gyulát a Miniszterelnöki Hivatal is alkalmazta. Koszorús László emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök Winkler Gyulával már együttműködött egyszer. Akkor több gazda öngyilkos lett – utalt a Hajdu-Bét esetére. Az MTI beszámolója szerint Szollár Domokos kormányszóvivő a fideszes politikus távozása után újságíróknak arról beszélt, hogy az elmondottak, illetve cikkünk valóságtartalma kétséges. Márpedig Bajnai dolgozott Winklerrel a Wallis cégben (a Hajdu-Bét tulajdonosa). Winkler pedig Bajnai Gordon munkáját már gazdasági miniszter korában is segítette, majd miniszterelnöki főtanácsadóként is mellette dolgozott. Ezt a kormányszóvivő ellenőrizhette volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.