Bajnai Gordon miniszterelnök ma meglátogatja a Telkiben edzőtáborozó labdarúgó-válogatottat. Nekünk, újságíróknak örülnünk kellene a hírnek, hiszen az eredetileg tervezett kettő helyett három sajtónyilvános nap lesz a heti programban, az eseményre ugyanis a média képviselőit is szeretettel várják. A vizit célja így már mindjárt világos. Ab ovo nem ördögtől fogant ötlet, hogy a kormányfő tiszteletét tegye az eddig helytállt, legnagyobb feladatára készülő nemzeti csapatánál. Ám ha Bajnai Gordon csakis Erwin Koemanra és fiaira lenne kíváncsi, inkognitóban is érkezhetne, s a tényt utólag közölhetné a távirati iroda. Ha pedig szereti a focit, miért nem a meccsre megy ki? A miniszterelnöknek a nyilvánosságra van szüksége. Egy jól sikerült kép Dzsudzsák Balázszsal, egy bátorító üzenet, egy szemfüles operatőr talán még azt is rögzítheti, ahogy a miniszterelnök belsővel visszapasszol egy elgurult labdát – ki kell használni, hogy a válogatott e napokban rendkívül népszerű.
Bár a látogatás rémképet is felvillant. Beiktatásakor Bajnai Gordon határozottan kijelentette, csakis a válságkezelés idejére szegődött a minisztertanács élére. Ki tudja, talán meggondolta magát. Ilyen alapon Kisteleki István okos tanácsokkal láthatja el. Ő sem akart az MLSZ elnöke lenni, aztán tessék… Valahogy az az érzésünk, Bajnai a jövő nyáron is szeretne focizni. Vagy legalábbis labdába rúgni.
Ezeken a helyeken ritkán van lehetőség élő klasszikus zenét hallgatni, a Concerto Budapest ezen szeretne változtatni
