Macedón erősítéssel zárt a Debrecen

Munkatársunktól
2009. 09. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feczesin Róbert és Szélesi Zoltán után újabb két labdarúgó, Laczkó Zsolt és a macedón Mirszad Mijadinoszki igazolt a Bajnokok Ligájára készülő Debrecen csapatához, amelynek így az őszre kialakult a végleges kerete. A Vasastól érkezett Laczkó esetében már vasárnap megszületett a megállapodás, de a szerződés aláírására csak tegnap került sor. A 2004 és a 2007 között a Ferencvárosban szerepelt, majd Görögországban (Olympiakosz Pireusz, APO Levadiakosz) és Angliában (Leicester City) is megfordult 23 éves középpályás öt évre írt alá, s leigazolási ügyletének keretében Szilágyi Péter, a debreceni csapat támadója egy évre kölcsönbe került Angyalföldre. A DVSC honlapján cáfolta a Laczkó esetében a médiában megjelent 54 millió forintos vételárat.
A svájci Sionból érkezett Mijadinoszkit négy évre igazolta le a Loki. A védelem közepén és bal oldalán is bevethető, 190 centi magas, 28 éves futballista tavaly kölcsönben Újpesten szerepelt, majd vissza kellett térnie klubjához. A svájci csapattal azonban szerződést bontott, kereste több más magyar klub is, végül azonban Debrecenbe igazolt.
Ugyancsak a DVSC-t érintő hír, hogy a szófiai BL-selejtezőn megsérült Máté Péterre artroszkópos térdműtét vár. A keresztszalag-szakadás miatt már többször is műtött védő a bolgár fővárosban a kezdőcsapatban kapott helyet, ám fájdalmai miatt csak negyedórát töltött a pályán. A vizsgálatok egyelőre nem derítették ki, hogy mennyire súlyos a sérülése, de a sebészi beavatkozás nem kerülhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.