Hónapokon át arról szóltak a hírek, hogy veszélyben a gyulai húskombinát, már a termelés folytatása is megkérdőjeleződött. Most a helyi polgári oldal azt állítja, hogy befektetőt talált, vagyis megmenekülhet a hungaricum.
– Eddig azért küzdöttünk, hogy az üzem végre megkapja a szükséges bankhitelt, és a tétlen kormány legalább garanciavállalással nyújtson segítséget – mondta tegnapi tájékoztatóján Görgényi Ernő, a gyulai önkormányzat frakcióvezetője. – Fő célkitűzésünk azonban a cég jövőjének biztosítása. Ezért szeretnénk a húskombinátot egy jó gazda kezei között látni.
A fideszes képviselő szerint erre most esély nyílik. Felvették a kapcsolatot egy spanyolországi befektetői csoporttal, amelyhez egy Gyuláról elszármazott, de a város fejlődését szívügyének tekintő, ismert üzletember segítségével jutottak. A befektetni szándékozók most a gyár átvilágítását végzik, szeptember közepéig tesznek vételi ajánlatot. Újraindítanák a vágást, a termelést bérgyártással növelnék. A tervezett fejlesztések feltétele, hogy a húskombinátot valamennyi ingóságával és ingatlan vagyonával együtt vásárolhassa meg az érdeklődő.
Az ügy mozgatói ígérik, hogy árgus szemekkel figyelik a húskombinát körüli történéseket. Ha azt tapasztalják, hogy bármely egység kiszervezése meghiúsítja az eladást és a gazdasági stabilizációt, akkor azt az itt élő emberek elleni cselekményként értékelik, és ennek megfelelően lépnek fel.
370 lóerőt veszített a Lamborghini Temerario versenyautó
