Több százezer gyermek marad hit- és erkölcstanoktatás nélkül, ötezer családos hitoktató válik munkanélkülivé, ha a kormány nem finanszírozza többé a hitoktatást – vezette le a kereszténydemokrata Semjén Zsolt és a fideszes Balog Zoltán tegnap a jövő évi költségvetés tervezetéből. A kormány ugyanis az ötezer lakosúnál kisebb települések lelkészeinek jövedelempótló támogatására sem szánna pénzt a 2010-es központi költségvetés minisztériumoknak megküldött tervezete szerint. A kiszivárgott dokumentum ismeretében fejezte ki tegnap tiltakozását a jobboldal két meghatározó egyházpolitikusa. – Amikor a bűn Magyarországon mindent elborít, a kormány a hatályos hazai törvényekkel és a vatikáni szerződéssel szembemenetelve megszüntetné a gyermekek erkölcsi nevelését, ellehetetlenítené a hitoktatókat az egész társadalom kárára – jelentette ki lapunknak Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Rámutatott, évenként 3,3 milliárdos juttatást jelentett a hitoktató pedagógusok finanszírozása, a lelkészek jövedelempótló támogatása pedig 1,7 milliárdot. – Ha ezekhez hozzávesszük, hogy a személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százalékainak kiegészítését is csökkentik, összesen 26 százalékkal zuhan az egyházak támogatása – közölte a pártelnök. Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke rávilágított, nem egyenlő teherviselés az, ha valakiktől mindent elvonnak, ráadásul azoktól, akik sok helyütt a kultúra és a közösségszervezés utolsó mohikánjai. – A volt szocialista országok közül egyedül nálunk nincs kötelező etika, illetve hit- és erkölcstanoktatás – említette Balog, leszögezve: a Fidesz–KDNP-kormány újra biztosítaná a szóban forgó ellátásokat.
Szabó Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának szocialista elnöke cáfolta, hogy a 2010-es költségvetésben nem lesz pénz a hitoktatásra és a kistelepülési lelkészek bérkiegészítésére. Azzal érvelt, hogy a kiszivárgott anyag tervezet, annyit ismert el, hogy az egyházak támogatása csökken.
Revolut változás: minden magyar felhasználót érint az újdonság















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!