Donald Trump
Globál Nógrádi Györggyel - Színt vallottak a brüsszeli politikusok

Kedves olvasók!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszolgálat 8–17 óráig a 322-8306-os, illetve a 413-1547-es telefonszámokon.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.
Király Magdolna (Budapest): Bár nem kérdezték meg, de én mégis közlöm – meggyőződésem szerint az ország lakossága többségének nevében–: nem akarom, hogy Sukorón (vagy bármelyik községben) kaszinóváros létesüljön! Ezen kívül is van még néhány dolog, amelyek ellen tiltakozni szeretnék – bár nem kérdeztek meg.
Hulinay András (Budapest): Azt már mindenki megszokta, hogy a Tesco felé közlekedő BKV-járatokon hatalmas szatyrokkal közlekedő utasok viszik vissza az üres palackokat és sörösdobozokat. A műanyagért egy forintot, a sörösdobozért két forintot adnak. A hajléktalanok eddig a kukákból szedték össze ezeket a kincseket. Most új jelenség ütötte fel a fejét. A minap egy autó megállt a hulladékgyűjtő konténerek mellett. Az jutott eszembe, lám, milyen rendesek, hogy szétválogatva gyűjtik a hulladékot, biztos sokat hoztak, vagy messziről jöttek, ezért az autó. Három huszonéves fiú szállt ki a kocsiból, kinyitották a csomagtartót, és nejlonzsákokat vettek elő. Nekigyürkőztek, felborították először a fémdobozos konténert, majd utána a műanyag palackosat, és elkezdték kiszedegetni a konténerek tartalmát. Nem tartott sokáig, talán tizenöt-húsz percig. Ezzel a technikával kiürítették mind a két konténert, majd visszaállították őket a helyükre. Beszálltak az autójukba, és elindultak a következő gyűjtőhely felé. Itt tartunk: már a hulladékgyűjtő konténereket is kirámolják.
Kiss István (e-mail): Gyakran hallhatjuk a szlovák nyelvtörvény ellen tiltakozóktól, igen helyesen, hogy ez a tiltakozás a szlovák kormánynak és nem a szlovák népnek szól. De vajon ezt a szlovák nép mennyire tudja? Legfőbb ideje, hogy megtudja, illetve azok is megtudják, akik eddig még hagyták magukat félrevezetni. Ideje, hogy megtudják: a talmi dicsőségért, amennyiben dicsőségnek tartják, hogy a más anyanyelvűek anyanyelvhasználatát minden emberi jogra fittyet hányva korlátozzák, súlyos árat kell fizetniük. A voluntarista képtelenség, amellyel kormányuk az ő köreikben akar népszerű lenni, az ő bőrükre is megy. A számos terület közül, amelyen ez az anyanyelv-korlátozás abszurd, nevetséges és felháborító módon érvényesülhet, és amelyet cikkük is felsorol (A tűzoltó sem menthet magyarul címmel a Magyar Nemzet augusztus 31-i számában olvashattuk), maradjunk csak a mindenkit érintő egészségügynél. Ha az operáló orvos nem szól a vele együtt dolgozó, vele azonos anyanyelvű orvostársaihoz vagy ápolónőkhöz magyarul, mert nem akarja sem magát, sem a személyzetet, sem a kórházat a negatív diszkrimináció következményeinek kitenni, annak talán a műtőasztalon fekvő szlovák beteg nem láthatja kárát? Netán meg kellene tiltani a magyar orvosoknak azt is, hogy szlovák beteget operáljanak? Vagy pedig magyar anyanyelvűből egyáltalán ne is lehessen Szlovákiában orvos? (Numerus clausus!) Hallhattunk már szlovák ajkúaktól, sőt szlovák politikai erők prominenseitől is elítélő véleményeket a jogtiprásról. A hiteles tiltakozás, a fasisztoid kormánytól való elhatárolódás azonban sokkal erőteljesebb és egyértelműbb kellene hogy legyen, hogy a történelem ítélőszéke előtt egyetlen szlováknak se kelljen magát szégyellnie. Mert ez csak újabb kompenzációt, konfliktusokat, az igazolhatatlant igazolni kívánó törekvéseket eredményez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.