Összeállhat a szocialisták „kampányélcsapata”

Ma dönt az MSZP legfőbb kampányirányító szervének bővítéséről a párt választmánya, aminek nyomán várhatóan akár hét fővel is nőhet a párt országos választási bizottságának létszáma.

Mizsei Bernadett
2009. 09. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos választási bizottságnak (ovb) alapszabályban meghatározott taglétszámbővítéséről a júliusi pártkongresszuson született kompromisszumos döntés, így Lendvai Ildikó pártelnök s az országos elnökség ajánlása alapján a testületbe kerülhet Botka László szegedi polgármester, Boldvai László Nógrád megyei elnök, Burány Sándor budapesti elnök, Ficsor Ádám leköszönő titokminiszter és Molnár Csaba kancelláriaminiszter. Bár egyes hírek szerint Boldvai és Burány legfeljebb póttag lehet, lapunk kormánypárti forrásai azt állították: a póttagságnak sok értelme nincs, így vagy rendes tagok lesznek, vagy kimaradnak a pártvezetőket már amúgy is felvonultató ovb-ből. Fontos adalék, hogy az ovb-tagság nem eredményez automatikusan befutó helyet a szocialisták országos és megyei listáján, amelyeket a 2010-es parlamenti választásokra állítanak öszsze. Ugyanakkor a választmányban is készült egy „kiegészítő lista”, amelyen Szili Katalin házelnök, Baja Ferenc informatikai államtitkár és Teleki László romaügyi miniszterelnöki megbízott biztosan szerepel. Úgy tudjuk, Szili nem ambicionálja a posztot, és amennyiben valóban visszalép, akkor nő az esélye Baja Ferenc beválasztásának.
Az Országgyűlés leköszönő elnöke szerepet vállal abban, hogy – amiképpen fogalmaz – a „társadalmi baloldalt” építse. „Határozott szándékom egy olyan mozgalom elindítása, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy többen – civilek, társadalomtudósok, közéleti személyek – mit gondolunk a mai társadalomról, a világról. Olyan közösségeket akarok létrehozni, ahol a modern baloldali gondolat szervező és mozgósító erővé válhat” – hangsúlyozta Szili a 168 Óra című lapban. A Népszabadság híre szerint a mozgalom Szövetség a jövőért munkacím alatt formálódik. A lap úgy tudja, ez főként civil szervezetek és baloldali műhelyek összefogását jelenti néhány szimbolikus „politikus arccal”; Szili mozgalmát az MSZP-ben többen támogatják, például az országos elnökség is. Gazsó Ferenc szociológus a Népszabadság írására, ami szerint ő is támogathatja az új formációt, lapunknak úgy reagált: olyan mozgalomhoz, amely az MSZP támogatására szerveződik, nem kíván csatlakozni. Távol áll tőle – indokolt –, hogy támogassa azt a neoliberális gazdaság- és társadalompolitikát folytató pártot, amely az elmúlt nyolc évben nehezen helyrehozható károkat okozott az országnak. A baloldali gondolkodó úgy véli: a róla szóló hír terjesztése egy ellene irányuló lejárató kampány része lehet, erre már korábban is volt példa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.