Egyelőre nem az olasz szervezők terveinek megfelelően jönnek az érdeklődők a Mediolanum Forum nézőterére, a Milánóban zajló XV. amatőr ökölvívó-világbajnokság küzdelmeire. Ám ne feledjük el, hogy még nagyon az előcsatározásoknál tartunk. Tegnap Káté Gyula a délutáni program legvégén került sorra, amikorra kezdtek ürülni a széksorok, kivéve az, ahová többedmagával megérkezett a 64 kilós magyar bunyós „legendás” nagypapája, egyben mentora. S rövidesen már kiabálta is befelé: „Gyuszi, ne húzd már az időt!” Unokája ugyanis második mérkőzésén, a 16 közé kerülésért az első menet végére 5-0-s vezetést szedett össze a bangladesi Abdur Rahim ellen. Aztán kissé visszakapcsolt, így a vége 11-2 lett a javára. „Takarékoskodnom kellett az erővel, hiszen még négy meccsem van hátra” – mondta félig tréfásan, félig komolyan a magyar csapat kiváló kisváltósúlyúja, mert ez a szám azt jelentené, hogy döntőbe kerül… Egyelőre a brazil Myke Carvalho vár rá, akit két éve a chicagói vb-n 24-14-re felülmúlt. Jó lesz ez most is.
Kalucza Norbertnek viszont legközelebb revánsot kellene vennie a Puerto Ricó-i Arroyo McWilliamsen, aki tavaly a pekingi olimpia kezdő körében 14-6-ra legyőzte őt. Tegnap Milánóban a közép-amerikai vesztes állásból ütötte ki koreai riválisát, Kalucza pedig 1-6-os állásról támadt fel, hogy aztán 20-15-re verje a grúz Merab Turkadzét. Kovács László szövetségi kapitány elmondása szerint az első és a harmadik menetbe beleőszült, a másodikban viszont csak csodálta a debreceni légsúlyú bunyós találatait és szívét. A napot könnyűsúlyban (60 kg) Varga Miklós veresége zavarta meg; Hajdúsámson büszkesége 3-4-es állás után fordított, s végig vezetett a német Eugen Burhard ellen, de 10-9-nél, pár másodperccel a vége előtt kapott egy ütést, a döntetlennél döntő segédpontok pedig nem az ő, hanem az idei odensei EU-bajnok győzelmét jelentették. Szellő Imre (81 kg) lapzárta után a koreai Kim Dong Hoe ellen próbálta igazán jóvá tenni a pénteki magyar mérleget.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
