Röviden

MTI
2009. 09. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbecsült Terry
John Terry öt évre szóló új szerződést kötött a Chelsea labdarúgócsapatával, így a jelenlegi állás szerint 2014-ig a londoni alakulatban fog futballozni. Ezt a fővárosi klub a honlapján jelentette be hétfőn, hozzáfűzve: „egyben nyugtázzuk JT kívánságát, miszerint a Stamford Bridge-en szeretné befejezni pályafutását.” Az új megállapodás alapján a 28 esztendős, 54-szeres válogatott csapatkapitány heti fizetése becslések szerint 150-160 ezer font (46,2-49,3 millió forint) lesz, ezzel ő a legjobban fizetett szigetországi futballista. (MTI)

Új-zélandi szakasz
Az új-zélandi Greg Henderson nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros-körverseny tegnapi, Hollandiában rendezett harmadik szakaszát. Összetettben továbbra is az első napi időfutamban diadalmaskodó svájci Fabian Cancellara vezet. (MTI)

Badoer maradna a Ferrariban
A sokat kritizált Luca Badoer szerint abszurd lenne, ha a Ferrari-csapat vezetői a Forma–1-es vb monzai futama előtt cserélnék le őt. A brazil Felipe Massa balesete után tesztpilótából előléptetett 37 éves olasz versenyző az Európa Nagydíjon és a múlt hét végi Belga Nagydíjon is utolsó lett, és egyre hangosabbak azok a vélemények, amelyek szerint az Olasz Nagydíjon valaki másnak kellene vezetnie az autót. „A monzai pályáján becsukott szemmel is végig tudok menni, és az elmúlt két futamon sokat tanultam” – jegyezte meg Badoer. (MTI)

Többszörös törés

Szörnyű sérülést szenvedett Marcin Wasilewski, a belga bajnokságban szereplő Anderlecht lengyel válogatott labdarúgója. Juhász Roland csapattársa a mérkőzés 25. percében becsúszott Axel Witsel, a vendég Standard Liege középpályása elé, aki rátaposott a lábára. Wasilewski becsúszó lába eltört, kicsavarodott, a futballistát sokkos állapotban vitték le a pályáról, s a vétkest kiállította a játékvezető. Wasilewski sípcsontja és szárkapocscsontja több helyen is eltört. Juhász végigjátszotta az 1-1-re végződött találkozót. (MTI)

Dawn Fraser fogása

Szerencsésen megúszott egy rablótámadást brisbane-i otthonában az ausztrálok leghíresebb női úszója, a három olimpián is aranyérmes Dawn Fraser. A 71 éves Fraser vasárnap odahaza
tartózkodott, amikor egy ismeretlen rátámadt, de ő ellenállt. Megragadta a férfi
fülét, cibálta a haját, majd ágyékon rúgta az illetőt, akinek ártalmatlanná tételében segített Fraser barátja is. Dawn Fraser az ötkarikás játékokon 1956 és 1964 között nyolc érmet, közte négy aranyat gyűjtött. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.