Röviden

MTI
2009. 09. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szudétanémetek: cseh betiltás
Prága. Betiltotta a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését követelő szudétanémet szövetséget a cseh belügyminisztérium. A tárca arra a véleményre jutott, hogy a Csehországi, Morvaországi és Sziléziai Szudétanémetek Szövetségének tevékenysége sértené a cseh alkotmányt és a törvényeket – írta tegnap az iDnes című cseh internetes hírportál. A szövetség a cseh belügy döntését botrányosnak és
a demokrácia szabályaival ellentétesnek minősítette, meggyőződésük, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió általános szabályaival. (MTI)

Srí Lanka-i szigor
Colombo. Húsz év kényszermunkára ítéltek tegnap Srí Lankában egy újságírót, aki bíráló hangvételű cikkeket írt a tamil lázadók elleni katonai hadműveletekről. J. Sz. Tisszanajagamot tavaly márciusban tartóztatták le, miután cikkeket jelentetett meg a hadsereg offenzívájának hatásáról a polgári lakosságra. (MTI)

Koreai közeledés
Szöul. A két Korea kapcsolatának további javulása jeléül helyreáll közöttük a rendszeres
határforgalom – közölték tegnap Szöulban. A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy keddtől minden órában megnyitják a határt a forgalom előtt a keszongi átkelőnél, míg eddig naponta csak hétszer engedélyezték az átkelést. Így rövidesen helyreállhat a zónában lévő ipari park működése, ahol 110 dél-koreai vállalat vetette meg a lábát, 40 ezer észak-koreainak adva munkát. (MTI)

Kadhafi Izraelt teszi felelőssé
Tripoli. Moammer el-Kadhafi beszédével tegnap Tripoliban megkezdődött az Afrikai Unió rendkívüli csúcsértekezlete. A hatalomra kerülését eredményező forradalom 40. évfordulóját megelőző napon a líbiai vezető hangsúlyozta: a kontinens összes fegyveres konfliktusa mögött Izrael áll. (MTI)

Rongálás Vereckén
Ungvár. A kárpátaljai Vereckén meggyalázták a magyar honfoglalási emlékművet, felgyújtották az oltárkövét. A magyar emlékmű ellen az idén már második alkalommal követtek el atrocitást, amelyről hétfőn szerzett tudomást Magyarország ungvári főkonzulátusa. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.