Röviden

MTI
2009. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobra verik a DAM vagyonát
Eladásra hirdette meg a diósgyőri kohászati cég, a DAM 2004. Kft. vagyonát a társaság felszámolója. A tavaly december óta termelését szüneteltető, s csaknem valamennyi dolgozójától megvált társaság vagyonának vételára nettó 8,248 milliárd forint. (MTI)

Sehol egy beruházó
Egyes ágazatokban 30-40 százalékkal estek vissza a befektetések az első félévben – jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A beruházások országos szinten összesen hat százalékkal zuhantak tavalyhoz képest, de év végére az előrejelzések szerint ennél jóval nagyobb visszaesésre kell számítani. A zsugorodás a versenyképesség további csökkenését, munkahely-leépítéseket és a gazdaság további visszaesését okozza. (Sz. A.)

Gráfhoz fordul a Magosz
Idén nem kívánja blokád alá vonni az almafeldolgozó üzemeket a Magosz, mert attól tart, hogy ezzel még nehezebb helyzetbe hozza a termelőket. Az ipari-alma-termesztés megszűnésével fenyegető értékesítési problémákról csütörtökön tárgyal – immár idén harmadjára – Gráf József agrárminiszterrel a Magosz – közölte Nyíregyházán Budai Gyula, a szervezet szövetségi igazgatója. (D. M.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.