Líbia fizetett a szakvéleményért?
London. A líbiai kormány fizetett azért az orvosi véleményért, amely alapján hazaengedték a Lockerbie-i merénylőt, Al-Megrahit – állítja a brit Sunday Telegraph. A skót büntetőjog lehetővé teszi bűnözők szabadon bocsátását, ha olyan betegségben szenvednek, amely szakértői vélemény szerint három hónapon belül halálhoz vezet. Egyre világosabb, hogy a brit döntésben szerepe volt több kedvező üzleti megállapodásnak Líbia és brit cégek között. (J. L.)
Lemondta izraeli útját Carl Bildt
Stockholm. Az EU soros elnökségét betöltő Svédország külügyminisztere, Carl Bildt lemondta az e hét péntekre tervezett izraeli látogatását – jelentette be tegnap az izraeli külügyminisztérium szóvivője. Bildt arra hivatkozva mondta le a látogatást, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak lezáratlan tárgyalásai vannak egymással. Az izraeli média azonban tudni véli, hogy az út lemondása mögött az áll, hogy
a svéd kormány nem hajlandó elítélni az Aftonbladet című svéd lap vádját palesztinok szerveivel kereskedő izraeli katonákról. (MTI)
Baszk gyújtogatás
Madrid. Felgyújtották a Telefónica spanyol távközlési vállalat hét gépjárművét tegnap a baszkföldi Renteria városában. A bűncselekményben nem sérült meg senki – közölte a baszk belügyminisztérium. A rendőrség a nyomozás során első megállapításként olyan megfogalmazásokat használt, amelyek a radikális szakadár baszk fiatalokra utalnak, akik az ETA utánpótlását biztosítják. (MTI)
Brit tüntetések
Birmingham. A rendőrök 90 embert vettek őrizetbe azt a szombati birminghami tüntetést követően, amelynek során az iszlám radikalizmust bíráló demonstrálók ellentüntetőkkel csaptak össze – közölte vasárnap a helyi rendőrség. (MTI)
Bolívia nyomoz
La Paz. A bolíviai belügyminisztérium és a külügyminisztérium megállapodott abban, hogy megpróbálja kiterjeszteni külföldre a nyomozást az úgynevezett Rózsa-ügyben – állítja a bolíviai sajtó. A nyomozás a továbbiakban azokat a személyeket – főleg a Székely Légió tagjait – veszi célba, akik Rózsa-Flores Eduardo és két társa agyonlövése után külföldre menekültek. (MTI)
599 Daytona után itt az 1 ráadás
