Hazánk a válság legnagyobb vesztese
Magyarország és Németország is a gazdasági válság legnagyobb európai vesztesei közé tartozik, a német Deka Bank összehasonlító tanulmánya szerint. Az elemzés alapjául az adott országban összehasonlították a válság kitörése előtti legerősebb negyedév gazdasági növekedését a válság utáni leggyengébb negyedéves gazdasági teljesítménnyel. Ebből kiindulva Magyarország esetében a hazai össztermék 7,6 százalékos visszaesését állapították meg, míg a sorban utánunk Németország van 6,9 százalékos GDP-eséssel. (MTI)
Nem éri meg szüretelni
Gyakorlatilag leállt a szőlő felvásárlása a Dél-Alföldön: több borászat is jelezte, hogy eltérően a korábbi évektől, egy kiló szőlőt sem kíván megvásárolni. Néhány felvásárló pedig olyan alacsony árat ígér, amiért a gazdáknak már szüretelni sem éri meg – közölte a Hír TV. Tavaly 60-70 forintért vettek át a felvásárlók egy kiló szőlőt a hajósi termelőktől. Az idén 36-43 forintot ajánlanak nekik, ami az önköltségi árat sem fedezi. (MN)
Emelkedhet az arany ára
A jövő év elején 1100 dollárra nőhet az arany unciánkénti ára elsősorban a gyengülő dollár miatt. Az áremelkedésnek azonban gátat szab a kisebb indiai aranykereslet – vélekedett a Standard Bank egyik nemesfémpiaci elemzője. Walter De Wet azt mondta, hogy a bank várakozása szerint a következő 6–12 hónapban a dollár gyengül az euróhoz képest, miközben nőni fog India ékszerarany-kereslete, de ennek a szintje valószínűleg nem éri el a két-három évvel ezelőttit
a jelenlegi gazdasági körülmények miatt. (MTI)
Áruház-bezárási hullám jöhet
A német Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata, az Arcandor csődje nyomán szakértők áruház-bezárási hullámot jósolnak a következő években Németországban a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát a következő években be kell zárni, így 45 német városban csak 60-70 maradna meg ezekből. Az ezzel foglalkozó tanulmány szerint főként a kisebb német városokban tűnnek majd el az áruházak. (MTI)
Karácsony sikeresen teljesítette a globalisták elvárásait
