Épül
Grimm
Bajnai Gordon szerint a válság ellenére épül az ország, ezt mutatja, hogy a kormány eddig 2800 milliárd forint fejlesztési keret felhasználásáról döntött és ebből 440 milliárdot már ki is fizettek. Örülnek is a haverok.
Szurkálás Mátészalkán
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 37 éves férfi, akit egy szórakozóhely előtt szurkáltak meg ismeretlenek Mátészalkán. A kocsma parkolójában két társaság vitája vezetett a hétvégén dulakodáshoz, ennek eredményeként a középkorú férfi szúrt sérüléseket, ketten pedig könnyebb zúzódásokat szenvedtek. (MTI)
Hasisgyanta Reziben
Kábítószer-alapanyagot találtak a Zala megyei Reziben egy férfinál, akit a bíróság emiatt előzetes letartóztatásba helyezett – közölte tegnap a rendőrség. A keszthelyi nyomozók pénteken tartottak házkutatást a Reziben lakó férfi házánál, s vadkendert, növényi törmeléket, illetve 100 grammnyi hasisgyanta-tömböket foglaltak le. (MTI)
Mexikói bérgyilkosok rendőrkézen
Négy feltételezett gyilkost vettek őrizetbe a hét végén a mexikói hatóságok, azzal gyanúsítják őket, hogy összesen 211 embert öltek meg. Áldozataik többsége más kartellekhez tartozó drogkereskedők, emberrablók voltak. (MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
