Saját lábára állhat az ország

Az Európai Unió értékei és a diplomáciai jog egyértelműen Magyarország és Sólyom László mellett állnak – jelentette ki Orbán Viktor, amikor a köztársasági elnök tegnap hivatalában fogadta a Fidesz elnökét.

Zsebõk Csaba
2009. 09. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szlovákia magatartása méltatlan egy uniós tagállamhoz, úgy viselkedik, mint egy olyan ország, amely nem tudja és nem érti az Európai Unió mibenlétét, és homlokegyenest szembemenetel az unió közös értékeivel és érdekeivel – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt a Sólyom László és Orbán Viktor közötti találkozón történtekről. Ezen a Fidesz elnöke úgy vélekedett, hogy az EU értékei és a diplomáciai jog egyértelműen Magyarország és Sólyom László mellett állnak. Egyértelmű, hogy Szlovákia megszegte a schengeni szerződést azzal, hogy kitiltotta területéről a magyar államfőt, ezért a Fidesz támogatja, hogy a köztársasági elnök végigvigye az ügy jogi rendezését a nemzetközi fórumokon – fűzte hozzá az elnöki stáb vezetője. Szijjártó kifejtette: Orbán Viktor köszönetet mondott az államfőnek a határon túli magyarokkal kapcsolatos kezdeményező és aktív politikájáért, és biztosította Sólyom Lászlót, hogy ebben az ügyben a Fidesz továbbra is támogatja az államfőt.
*
A Fidesz elnöke ugyanakkor egyértelművé tette a köztársasági elnök előtt, hogy szerinte Magyarország helyzete rendkívül súlyos: a magyar gazdaság gyakorlatilag a csőd állapotában van, hiszen folyamatosan növekszik a munkanélküliség, egyre több a vállalati csőd, miközben nő az államadósság. A magyar gazdaság jelenleg külföldi segélyek és hitelek lélegeztetőgépén vegetál, ami egyértelműen az elmúlt hét esztendő MSZP–SZDSZ kormányainak a felelőssége – idézte a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
A sajtótájékoztatón elhangzott, Orbán Viktor tájékoztatta Sólyom Lászlót arról is, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra, továbbá elmondta azt is, hogy képesnek látja a jobboldalt arra, hogy programjával megvédje a munkahelyeket, helyreállítsa a közbiztonságot és megfékezze az államadósság növekedését, majd visszafordítsa az eladósodás folyamatát. Mint az elnöki stáb vezetője fogalmazott, Orbán Viktor felhívta a köztársasági elnök figyelmét, hogy a jobboldalt képesnek látja arra, hogy az országot a saját lábára állítsa, a külföldi hitelekből és segélyekből való vegetálás helyett. Ez gyakorlatilag a jobboldal programja – szögezte le a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Szijjártó Péter kiemelte: Orbán Viktor biztosította Sólyom Lászlót arról, hogy kormányváltás után a jogállamiság keretei között, a jogállamiságot minden elemében tiszteletben tartva a lehető legkörültekintőbb és legteljesebb körű elszámoltatásra és politikai felelősségre vonásra kerül majd sor.
Lapunk értesülése szerint a köztársasági elnök egyelőre nem tervezi, hogy a többi parlamenti párt vezetőjét is fogadja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.