Szemrebbenés nélkül

A baloldal mindig jó volt javaslatokban. Javasoltak már földi paradicsomot, és megtöltötték az összes börtönt. Javasoltak kommunista mennyországot, és létrehozták a gulagokat. Javasoltak jóléti államot, és tönkretették az országot

Különös időket élünk. Ma már a piacon derék háziasszonyok cekkerrel a kezükben nem a kovászos uborka elkészítésének rejtelmeiről beszélgetnek, hanem a BKV-nál történt végkielégítésekről. „Azt hiszed, az Eleonóra kapta mind a százmilliót? Csak neki írták ki, aztán osztoztak a pénzen. Te meg élj meg a hetvenegyezer forintos nyugdíjadból.” A paprikás közhangulaton nem lendít, hogy az állampolgárokért a szavak szintjén egyfolytában aggodalmaskodó Bajnai Gordon „szigorú, takarékos költségvetést” tervez. Mindannyian tudjuk, hogy „takarékosság” alatt a kollektív megnyuvasztásunkat kell érteni a Nemzetközi Valutaalap nagyobb megelégedésére. A kormányfő minden második megszólalásában „a munka becsületének helyreállítását” hangsúlyozza. Munkáról és becsületről beszélni a hátunk mögött magasodó Hajdú-Bét-üggyel mindenesetre merész vállalkozás. Tulajdonképpen kinek beszél Bajnai Gordon? Ki hisz neki – majd éppen őneki! – ebben a rendetlen országban? Az egyik internetes portál szétröpítette a hírt: Százmilliós Eleonóra asszonynak a gyermeke is a BKV-nál dolgozik, és ő is olyan ügyes lehet, mint az anyukája, mert szolgálati lakást kapott „szociális okokból”. Mindannyian el tudjuk képzelni azt a feneketlen nyomort, amelyben a BKV emlőihez tapadt Szalai család tengeti napjait. Háromszoros éljen a takarékosságnak!
A Bajnai által – esetében iróniának hatna, ha azt írnám: szemrebbenés nélkül – beharangozott szigorú költségvetésnek a kormányfő szerint „filozófiája van”. Jó ezt hallani. Mit ér egy költségvetés filozófia nélkül? És vannak a tervezetnek még más értékei is. Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető szerint a szeptember 11-ig benyújtandó költségvetéstervezetnek „komoly baloldali karaktere is van”. Akarhatunk ennél többet? Ettől a kormánytól bizonyosan nem. Nekem legjobban az „is” szócska tetszett. Elárulta, hogy a „szigorú, de takarékos”, mindazonáltal filozófiával terhes költségvetésnek van baloldali karaktere is, meg másmilyen is. Találgathatjuk, hogy milyen lehet még. Szerintem olyan lehet ez a költségvetés, mint egy veszélyes nő. Karcsúbb már nem is lehetne, ha ez Kósa Lajosnak nincs is ínyére. (Az önkormányzatoktól megvont 120 milliárdra gondoltam.) Takarékos, és megvan a magához való esze. Látszatra szigorú, de akivel akar, azzal bőkezű. Akinek megadatik, hogy elmélyedjen benne, annak – ahogyan Mesterházy Attilának – megmutatja féltett baloldali karakterét. Is.
A világhálón kering egy izgalmas dokumentum, összeállítója még a titkosszolgálati szakértők szerint is feltűnően tájékozott a romagyilkossággal megvádoltak ügyében. Az anyag szerint az egyik gyanúsítottat a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok mindaddig figyelték, amíg fegyverek megvásárlásába nem kezdett. Amint ez megtörtént, beszüntették róla a titkos adatgyűjtést. Bár az ügy teljesen abszurd, a hivatalosságok szemrebbenés nélkül mondják a semmit, s a nyomozásra való tekintettel igen visszafogottan nyilatkoznak. Az utca embere meg csak hüledezik. Hogy is van ez? 2008 elején azt mondták a titkosszolgálatnál: „Te, Józsi, ne kövessétek már ezt a Cs. Pistát, mi a vérnek hallgatjátok le a telefonjait? Remek fiú ez, múlt héten összevásárolt egy csomó fegyvert, nincs már miért figyelnünk őt. Nyugodjatok le. Koncentráljatok inkább arra a rasszista szemüvegesre a fekete mellényében, aki a gárdások mellett álldogált.”
Baloldali laptársunk egyik cikkírója az ellenzék nyüstölése közben azt állítja, „úgy volna jól kezelhető a szökőárként terjedő rasszizmus, ha Orbán Viktor kézen fogná Lendvai Ildikót, és a többi demokratikus párt elnökével együtt szólítanák az utcára, pártzászlók alá a választóikat, hogy kinyilvánítsák elkötelezettségüket a Jobbikkal szemben”. Többször is elolvastam ezt a mondatot, annyira megragadott. Már maga az, hogy megtanítana a szökőár kezelésére, engem levett a lábamról. Új magyar szabadalom lesz ebből. A rasszizmus szökőárja ellen nem kell más csak egy kézfogás. Ha Orbán Viktor megfogná Lendvai Ildikó baloldali kezét (nem a jobbikat!), minden leegyszerűsödne. Állnának arccal a szökőárnak, mint Nagy László Menyegzőjében a mitikus jegyespár, és a haza fényre derülne. Hogyan nem jöttek rá erre a pofonegyszerű megoldásra a Fidesznél? Hátha egy kézfogás elfelejtetné Lendvai Ildikóval, hogy nem oly rég a parlamentben szemrebbenés nélkül azt mondta: „minden holokauszttagadó mondat és tett mögött, minden neonáci megnyilvánulás mögött ott lesz Orbán Viktor felelőssége”. Szökőár ide vagy oda, tisztelettel megkérdezem: ennek a nőnek kellene a polgári oldalról kezet nyújtani?
A baloldal mindig jó volt javaslatokban. Javasoltak már földi paradicsomot, és megtöltötték az összes börtönt. Javasoltak kommunista mennyországot, és létrehozták a gulagokat. Javasoltak jóléti államot, és tönkretették az országot. Javasoltak több pénzt a dolgozóknak, és karba font kézzel nézik végig a kilakoltatásokat. Nemrég az egyik baloldali értelmiségi szemrebbenés nélkül azt javasolta, hogy hagyni kellett volna Rudolf Hessnek, a Mein Kampf társszerzőjének emlékére szervezett demonstrációt, mert jogállam vagyunk, és „hazánk a fasiszták országa is”. A polgári oldalon azt szoktam hallani, hogy mivel jogállam vagyunk, hagyni kell a gazdák tüntetését, nem kell támadni a MÁV-sztrájkokat, mert értünk is tüntetnek, és fölösleges rendőrökkel szétverni a jobbikosokat, ha csak üldögélnek, és semmi kivetnivaló a viselkedésükben nincsen. Rudolf Hessről a polgári oldalon nem esik szó. Errefelé nem az ő emlékét szeretnénk életben tartani, és nem a miatta tüntetőkért fáj a fejünk. Igaz, mi nem is fasisztázzuk le a hazánkat. Ezer bajunkat megoldani szeretnénk, nem pedig gyorsan lefotózni, és nyavalygós, képmutató nyilatkozatokkal külföldre küldeni a képeket. Mi nem akarunk karlendítő maskarákat látni városaink utcáin. Nem tapsolunk, ha egy nyugati lapban megjelennek a horogkeresztes fajankókról készített fotók, és keserű a szánk íze, ha látjuk, egyeseknek minden pénzt megér, hogy ezt a kis Magyarországot besározva láttassák. Mindazonáltal nem gondoljuk magunkról, hogy „morális rendőrállamra vágyunk”, amiért melegebb éghajlatra küldenénk a Rudolf Hess emlékét ápolgató gyanús alakokat.
A nyilvános térben gyakran hangzanak el vagy íródnak le olyan mondatok, amelyek nélkül meglennénk. Püski Sándor sírján még el sem száradtak a koszorúk virágai, de egy baloldali hetilapban már jó bő lére eresztve taglalták, hogy milyen sok antiszemita irodalmat adott ki. Úgy látszik, nálunk kialakulóban van a nekrológoknak egy egészen sajátos műfaja. A jelmondat ez lehetne: várd meg, míg meghal, s rúgj bele jó nagyot, míg csontjairól a húst még nem foszlatta le a kihunyó emlékezet. Emlékezzünk rá: idehaza Szolzsenyicint is azonnal megtámadta antiszemitizmussal egy „tudós nő”, alig hogy lehunyta a szemét a sok szenvedést látott s megért jelentős író, akitől az egész művelt nyugat mély főhajtással búcsúzott.
A médiumok által teremtett nyilvános térbe ablakon kinyújtott porrongyként rázhat bárki mérget, rizsát, rajzszöget, sületlenséget. De nem elég undorodni. Igazi mondatokkal kell válaszolni minden álnokságra.