Négyszázötvenöt új ház építését engedélyezte az izraeli védelmi minisztérium ciszjordániai telepeken azt megelőzően, hogy ideiglenesen befagyasztotta a telepfejlesztéseket a megszállt területeken. Az említett új épületek azokon a földeken fognak állni, amelyeket Izrael magához kíván csatolni Palesztina függetlensége esetén. Benjamin Netanjahu kormánya eddig hevesen ellenezte a telepfejlesztések leállítását, ám az amerikaiakkal való megállapodás szerint egy néhány hónapos építési moratóriumba esetleg beleegyeznek. Ariel telep polgármestere azonban tiltakozást szervez arra a területre, amely a város határain belül van, ám nem engedik a fejlesztését. A kormányzó Likud párton belül is nagyon komoly az elégedetlenség a telepfejlesztések befagyasztása végett. A telepek vezetői panaszkodnak a kevés engedély miatt. Jelenleg nagyjából 2500 ház épül a megszállt területeken, a Jerusalem Post izraeli napilap szerint a Jordán folyó partjánál is épül egy telep, amely megosztás esetén semmiképp nem lenne izraeli terület.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
