Ütközőpont a vasút és az önkormányzatok támogatása

Lezárult az MSZP és a kormány, továbbá a tárcák költségvetési egyeztetésének második köre: kormánypárti forrásaink szerint Bajnai Gordon és a szocialista frakció hétfői ülésén a vasúti közlekedés és az önkormányzatok büdzséjének szűkítéséről alakulhat ki vita.

Zsebõk Csaba
2009. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hitoktatók semmibevétele. Nincs a jövő évi költségvetés tervezetének úgynevezett nulladik változatában a hitoktatói díj – derült ki Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének tegnapi nyilatkozatából, amely a Hír TV Péntek 8 című műsorában hangzott el. A díj, mint egyfajta pedagógusi fizetés garantálása, nem szerepelt a magyar állam és a Vatikán közötti, 1997-ben született nemzetközi szerződésben. Lapunk úgy tudja, a költségvetés baloldali összeállítói azt is fontolgatják, hogy megszüntetik a kistelepülések lelkészeinek jövedelemkiegészítő támogatását. A 30 ezer forintos juttatást az Orbán-kormány vezette be; összegét a balliberális kormányok nem emelték. (J. I.)


A legtöbb vitás ügyben közeledett a kormánypárti képviselőcsoport és a Bajnai-kabinet álláspontja. A legutóbbi egyeztetéseken részt vettek szocialista polgármesterek is; megerősített lapértesülések szerint ennek nyomán továbbra is várható az önkormányzatokat érintő, nagyságrendileg 120 milliárd forintos forráselvonás. Ennek egyik fő tétele az az 50 milliárd lesz, ami a hazai költségvetési forrásból finanszírozott fejlesztések leállítását jelenti. Ám a belső viták folytatódnak, ezt jelzi Varga Zoltán önkormányzati miniszter tegnapi, Hír TV-nek adott nyilatkozata, miszerint a napokban még változhatnak a 120 milliárdos tétel egyes elemei. Molnár Gyula, a főváros XI. kerületének MSZP-s polgármestere 70 milliárdos forráskivonást tartana ésszerűnek.
Ahogy azt már előre jeleztük, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) küldött szándéknyilatkozatban foglaltaknak megfelelően a közösségi közlekedés támogatása is jócskán csökken, hozzávetőlegesen negyvenmilliárd forinttal. Mégpedig úgy, hogy az állam a MÁV veszteségének és tőkepótlásának átvállalásából egyaránt kivonulhat.
A legnagyobb feszültség egyelőre ezekkel kapcsolatban érzékelhető az MSZP-frakció soraiban, ugyanis számos vidéki polgármester kardoskodik régiója vasúti közlekedési kapacitásának megőrzéséért. A kormánypárti frakció illetékes munkacsoportjának egyik tagja viszont lapunknak úgy vélekedett: a képviselő-csoport nagy része elfogadta, hogy az elmúlt évek autópálya-építései és a távolsági buszközlekedés előtérbe helyezése „halálra ítélte a vasúti személyszállítást, így Magyarországon csak az elővárosi és az intercity járatoknak van jövője”.
Megállapodás született ugyanakkor a kormány és a frakció között arról, hogy az egészségügy támogatásának „reálszintje” megközelíti az idei évit. A miniszterelnök ma az MSZP-frakció vezetésével és témafelelőseivel az eddigi egyeztetéseket lezáró megbeszélést folytat, hétfőn pedig a parlamenti képviselőcsoport tárgyal a büdzséről Bajnai Gordonnal. Szeptember 1-jén a kabinet első olvasatban rendkívüli kormányülésen tárgyalja a 2010-es költségvetés tervezetét, amelyet a tervek szerint 9-én elfogadnak, s várhatóan 11-én benyújtják a parlamentnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.