Útra kész az első japán teherűrhajó

Hírösszefoglaló
2009. 09. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közép-európai idő szerint csütörtökön indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az első japán teherűrhajó, a HTV–1. A hat tonna rakomány továbbítására alkalmas, napelemtáblákkal felszerelt űrjármű ivóvizet és kísérleti berendezéseket juttat az űrbázisra. Az ISS szükségleteit szolgáló 3,5 tonnás szállítmány mellett 2,5 fél tonna üzemanyagot is magával visz, hogy az űrállomáshoz manőverezhessen.
A teljesen automatizált orosz Szojuz és az európai Jules Verne teherűrhajóval ellentétben a HTV–1 még nem képes önállóan dokkolni, az ISS legénysége által irányított robotkarral fogják majd be, amikor elég közel kerül az űrállomáshoz – írta a Space.com. A japán szállítóhajó, amelyet a szintén új, japán H–2B rakéta állít pályára, a terv szerint szeptember 17-én ér célba.
Ha a tengerparti startot valami okból el kell halasztani, a hónap vége előtt tesznek majd újabb kísérletet. Azután ugyanis megkezdődik a halászati szezon, és a tervezett felbocsátás helyszínén át akarják engedni a terepet a halászoknak. A csak egy alkalommal használható jármű az érkezésétől számított egy hónap elteltével válik le az űrállomásról, majd elég a légkörben, a Csendes-óceán déli része fölött.
A japán űrkutatási ügynökség, a JAXA 1997 óta 680 millió dollárt fordított a HTV–1 kifejlesztésére.
Japánnak mind nagyobb szerep jut az ISS-programban, az űrállomás eddigi legnagyobb tudományos kutatólaboratóriuma, az egymilliárd dollárt érő Kibo is a szigetország produktuma.
Mike Suffredini, NASA ISS-programjának igazgatója elismerte: jövőre, amikor kivonják a forgalomból az elöregedett amerikai siklókat, az új teherűrhajók nélkülözhetetlenek lesznek az űrállomás hattagú állandó legénységének ellátásához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.