A kétarcú Moldova

A politikai palettán vele szemben állók Moldova szerint csupa ellenséges érzületű náci, újfasiszta, jobb esetben elvtelen élőlények. Nem tett neki jót a rendszerváltás. Elvesztette romantikáját, munkáját átvették az oknyomozó újságírók, de maradt neki is terep.

Sokan kedveltük Moldova Györgyöt, az excentrikus tulajdonságokkal bíró különc írót. Elsősorban az olyan szociografikus riportokért, mint az Akit a mozdony füstje megcsapott, Az Őrség panasza, A szent tehén vagy a Tisztelet Komlónak. Stílusa újat hozott a pártos magyar irodalomba, de bármely tekintélyes példányszámban jelentek meg munkái, a hivatalos műítészek húzták a szájukat: Moldova, a Kádár-kurzus kedvence, célozva ezzel legnagyobb pártfogójára, Kardos Györgyre. Arra, aki mielőtt a Magvető könyvkiadó teljhatalmú ura lett, megjárta a theresienstadti koncentrációs tábort, volt a katonapolitikai osztály nyomozója alezredesi rangban, majd Pálffy Györggyel való barátsága miatt letartóztatták, megkínozták, elítélték. Később rehabilitálták, és ’56-ban a felkelők ellen védte a BM József Attila utcai szárnyát. Meg is kapta a Szocialista Hazáért érdemérmet. Kis kitérő után a Magvető könyvkiadó igazgatója lett, óriási sikerre vitte az intézményt. Itt kapott lehetőséget Szabó Magda, Csurka István és Moldova György is. Kardos nagy politikai tekintélye (annak idején megmentette Aczél György életét) tette lehetővé, hogy ezek a nehezen beskatulyázható írók sorban megjelenhettek, friss levegőt hozva a hálás olvasó közönségnek.
Moldova sokak kedvence szikár, sallangtalan stílusával, tapinthatóan az élet árnyékos vagy egyenesen sötét oldalán élő egyének szerepeltetésével. Csak jóval később tudatosul az olvasóban az író lassan fejlődő mizantrópiája. Moldovánál nincsenek boldog emberek, de még szerencsésnek mondhatók sem. Regényeiben ott lapul a végzet, a fátum, ami elől nemigen lehet kitérni. Két könyve – ezek tudatában – erőteljes hatással volt e sorok írójára. Az elbocsátott légió és a Malom a pokolban. A feloszlatott ÁVH és egy gátlástalan karrierista története nem lenne érdekes, ha nem járná át Moldova sötét realizmusa. Gyengéje volt Kádár János és a szocializmus paroxizmusig hevített szeretete, utóbb komikussá tette nyilatkozatait, komolytalanná a személyét. Az egész ország elképedt, amikor a Népszabadság munkatársát legyilkosozta Kádár védelmében.
Más zavaró tulajdonságai is előjöttek. Meghökkentő jellemzője az állandó fasisztázás. Moldova írásaiban soha egy rokonszenves jobboldali vagy vallásos ember nem jelenhet meg. A politikai palettán vele szemben állók Moldova szerint csupa ellenséges érzületű náci, újfasiszta, jobb esetben elvtelen élőlények. Nem tett neki jót a rendszerváltás. Elvesztette romantikáját, munkáját átvették az oknyomozó újságírók, de maradt neki is terep. A legfurcsább húzása, ahogy elkezdte megírni az emlékiratait, kellő vitriollal leöntve mindenkit, aki valóban vagy csak a képzeletében megbántotta őt. A sorozat címe Az utolsó töltény, és ha jól nézem, a kilencedik kötetnél tartunk, de még alig érintettük napjainkat. Hogy ebben mi a poén? Hogy akit érdekel Reif Gyurika pólyáskorától Moldova György magyar író felnőttségig tartó útja, az kilencszer 2200, illetve 2500 forintot fizethet ki a művekért. Most néhány napja megint Moldováról beszélnek, de nem azért, mert olyan kiváló a Miskolcról írott riportkönyve. Már az is csiklandós, hogy Káli Sándorék (Miskolc szocialista polgármestere) felbontották vele a szerződést, mert úgy gondolták, Moldova Miskolcról valami jót is írhatott volna. Városmarketing céljára az Érik a vihar teljesen alkalmatlan, mivel főképp az elcigányosodásról, a munkanélküliségről, a gyárak bezárásával keletkezett szociális feszültségekről szól. Aki egyetlen Moldova-szociográfiába belenéz, megérti, hogy tőle optimista kicsengésű riportot nehéz elvárni. A könyv megjelent, és elindult a maga útján. Rögtön bele is botlott Molnár Oszkár botrányába. Az edelényi polgármester egy testületi ülésen, zárt körben elmondta, tudomása van arról, hogy egyes cigány asszonyok gumikalapáccsal ütögetik a hasukat, és különböző gyógyszereket szednek, hogy születendő gyerekük fogyatékos legyen a dupla családi pótlék reményében. Az internetes fórumokon név nélkül, de életszerűen tárgyalják, hogy a kórtermekben hogyan adják a cigány asszonyok egymásnak az ötleteket, hová kell rúgni, hogy csak kicsit legyen gyogyós a gyerek. Valamint melyek azok a gyógyszerek, amiket ha nem akar az orvos felírni, akkor agyonveréssel kell megfenyegetni. Kevés híja, hogy erre a sorsra nem jutott Molnár Oszkár, miközben tételesen bizonyított, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiugróan magas a fogyatékkal születő csecsemők száma, hogy ötezer forintért cserél gazdát néhány magzatra ártalmas gyógyszer, az egymás közti házasodás veszélyeit ne is említsük. Valaki felfedezte, hogy Moldova már megírta ezt a miskolci könyvében. Moldova érdekesen védekezett: ő nem azt mondta, hogy a cigányok, hanem hogy a halmozottan hátrányos helyzetűek. Ezt sem ő mondta, hanem egy óvónő, aki egyben önkormányzati képviselő, és a reménytelen eseteket sorolta a miskolci cigány lakosság helyzetéről és viselkedéséről.
Ezeket az információkat évek óta tudjuk, eddig sem történt semmi, amiből arra következtethetnénk, hogy a cigányságnak általános törekvése volna a felzárkózás. Nem tudni, miért, de a sokat emlegetett cigány kultúra annyira fontos, hogy miatta feneklik meg mindenféle próbálkozás. Azt senki sem hiheti, hogy a cigány kultúra Bódi Guszti vagy Gáspár Győző. Ami meglepő Moldova mostani könyvében, hogy mennyire igyekszik kerülni a cigányokkal kapcsolatban bármiféle egyéni véleménynyilvánítást. Az oka? 1988-ban jelent meg Moldova talán legismertebb könyve, a Bűn az élet. A könyv részletesen bemutatja a rendőrség akkori munkáját, különös tekintettel a cigánybűnözésre. Bizony, 1988-ban még létezett cigánybűnözés, cigány bűnöző és cigány elkövető. Külön csoport, a „vegyes csoport” foglalkozott a speciálisan cigányok által elkövetett bűnök felgöngyölítésével vagy megakadályozásával. Idézzünk néhány evidenciát a könyvből!
Tonhauser László sztárnyomozó pofon vág egy cigány asszonyt, mert meg akarta ütni őt. Így indokolja tettét: „Alapelv, hogy aki a rendőrre kezet emel, annak el kell törni a kezét.” Ha verekedés tör ki a cigányoknál, akkor: „Mindig a legerősebb férfit kell leütni, vagy azt az asszonyt, aki tüzeli őket, csak úgy nyugszanak meg.” A szabadlábon maradt bandatagoknak üzenik: „Vagy meg kell vesztegetni a nyomozás vezetőjét, vagy a családtagjain keresztül terrorizálni kell.” Más: „A cigány bűnöző mindenekfölött tiszteli az erőt és az elszántságot.” Vagy: „Az egyik családról pontosan tudjuk, hogy minden gyerekükből besurranó tolvajt nevelnek, a másikból erőszakos bűnözők kerülnek ki, már gyerekkorukban hegesztőpisztollyal égetik ki társaik szemét.” Nem folytatom, Moldova György vidáman cigánybűnözött és buzizott. Akkor. Amikor a rendőrnek vitathatatlanul volt tekintélye, és állami szinten foglalkoztak a cigánybűnözéssel a többségi társadalom védelmében.
Azóta eltelt húsz év, és amikor Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya bejelenti, hogy az utóbbi két hónap összes utcai rablását cigányok követték el, kitör a hisztéria. Senkit nem érdekelnek az okok: a rendőrség tehetetlensége, eszköztelensége, a cigányok fokozódó agresszivitása. Mindenki azon akadt fenn, miért nevezte Pásztor cigányoknak a cigányokat. A többi történelem, előbb leváltották, majd 24 óra múltán a közvélemény nyomására visszahelyezték. Moldova nagyon sajnálta, hogy „Miskolcon egy tömegek által támogatott rasszista megmozdulás zajlott”. „Nem ismerek olyan országot Európában, ahol Pásztor Albert rendőrkapitány maradhatna”, írja magabiztosan egy nagyzoló képviselő. Moldova annyit tesz hozzá: „teljes mértékig egyetértek”. Most melyik az igazi: az akkori vagy a mostani Moldova György?